Ugrás a fő tartalomra

A. M. Aranth - A Liliom Kora


A remek Holdárnyék-sorozatáról megérdemelten egyre ismertebbé váló szerző-barátom felkérést kapott, hogy írjon már egy steampunk novellát a Főnix Könyvműhely tematikus antológiája számára. Ez a történet aztán kissé kihízta a novellás keretet és végül önálló, mindössze száznegyven oldalas kisregényként látott napvilágot A Liliom Kora címmel.

A. M. Aranth
A történetről röviden annyit elég elmondani, hogy van valahol egy titokzatos Város, ami épp a napokban ünnepli fennállásának 1500. évfordulóját. Az itt lakók kasztrendszerbe tömörültek, vannak a Nemesek, a Mérnökök (egy steampunk világhoz igazán méltó átkötéssel egyúttal ők a papok is) és a Bankárok. A kasztokra nem igazán jellemző, hogy napi kapcsolatban lennének egymással, de mindannyian a szentháromságként tisztelt, kötelező doktrínáknak – Rend, Fegyelem, Éberség – szentelik életüket, jórészt már maguk sem tudják, hogy mi célból is pontosan. Az idők során lassan, betervezetlenül (hívatlanul) kialakult egy negyedik kaszt is, a Szabadok, akik már puszta létükkel – nomen est omen – elvetették a széthúzás és kételkedés magvait. Miért kell mindenkinek kérdések nélkül a három megkérdőjelezhetetlen parancsolat szerint élni? Miért ebben a csúf, büdös, szürke Városban, ami nem ismeri a napfényt, az igaz örömet? Mikor egy Szabad lány eltűnik, annak rendőrségi nyomozó barátja elhatározza, hogy tűzön-vízen keresztül is felkutatja. A kutakodó férfi hamarosan rájön, hogy a tűz és a víz (vagyis a gőz) a legkisebb problémája lesz – a nyugodt felszín alatt démoni erők feszülnek, készen arra, hogy pusztulásba taszítsák az egész Várost.

Pebble Mark 3
A tartalmi ismertetőből remélem kiderül, hogy nem egy tipikus steampunk tematikájú kalandról van most szó, ami Európa egyik országában játszódik az ipari forradalom tájékán, hanem a szerző újra saját, egyedi univerzumot kreált, mint ahogy azt a Holdárnyék-sorozatnál is tette. A saját világhoz saját mitológia, saját vallás dukál, így ezt is megkapjuk, igaz jelenlegi állás szerint – egy kisregény után – még nem tudunk túl sok információt meg a világ múltjáról, ikonikus alakjairól vagy a Városról magáról. Ez a jelenleg még elégtelen tudás könnyen olyan érzést kelthet az olvasóban, hogy érthetetlen az az „üresség”, amiben a Város lebeg. Csodálkozhatunk – én legalábbis a regény 2/3-ad részében ezen bosszankodtam –, hogy lehet, hogy az alapítás óta eltelt három eón óta nem volt olyan lakosa a Városnak, aki nem próbált meg többet megtudni arról, mi is van a Város határain túl vagy hogy honnan jön az élelem és a különféle nyersanyagok tömege pontosan. A látszólagos írói „hanyagság”-nak ösztönösen valami indokot próbáltam kreálni, egyszerűen nem hittem el, hogy ekkor földrajzi és tudásbeli hiányosság véletlen lenne. (Legtovább élő hipotézisem egyébként az volt, hogy a Város egy program, a lakói pedig virtuális lények – ebben tévedtem.) Abban viszont nem tévedtem, hogy mindennek oka és értelme van, és a kisregény végére a válaszokat is megkapjuk majd rájuk. Igazság szerint nagyszerű teljesítmény volt, hogy a mű azon, sokáig gyengébbnek tartott részéből – aminél már előre éleztem a billentyűzetem, hogy emiatt kicsit „oltom” majd a szerzőt – képes volt egy nagy csavarral igen frappáns lezárást kerekíteni. Egy olyat, ami nem csak, hogy igazán emlékezetessé teszi az írást, de a – látszólagos – hiányokra, logikátlanságokra is korrekt magyarázattal szolgál, így az olvasó sem érzi magát „becsapva”, nem marad az olvasás utána semmi hiányérzete. Maximum annyi, hogy ez túl rövid volt, vissza kéne még menni pár történet erejéig, annyi kiaknázatlan lehetőséget tartogat még a Város magában. Erre egyébként talán lesz is még esélyünk a későbbiekben, bár konkrét ígéret azért nem hangzott el.

Lily
Ennyit a történetről, amiben – direkt – még csak a felszínt karcolgattam, hiszen van benne néhány olyan érdekesség (például démonidézők, mechanikus implantátumok), hangulatos kikacsintás, történelmi ferdítés (Tessela/Tesla), amit majd fedezzen fel magának a Kedves Olvasó, én inkább nem spoilereznék többet. Az viszont még említésre érdemes, hogy a történet három nézőpontkarakter szemén keresztül van elmesélve, és ezek a szereplők végig három különböző idősíkban mozognak, e miatt talán egy ifjabb olvasó nehezebben tudja követni a történéseket, mint egy „tapasztaltabb”, de hát nem is feltétlenül a nagyon fiatal korosztály számára ajánlják a művet, erre egy 16-os karika figyelmeztet is. Na, nem mintha annyira véres lenne, de kétségtelen, hogy a nyomozás során egy-két szívet azért kitépnek a helyéről… És hogy a Bátor Nyomozó és Élete Párja mellett ki a harmadik karakter? Nos, ő Gregor, a katona, aki gőzhajtású power-armorban (nézzetek el az egészen nyilvánvaló ellentmondástól, please!) kommandírozza szakaszát az ostrom alatt álló Város utcáin. Külön köszönet a legjobb háborús Warhammer 40.000 regények hangulatának sikeres megidézéséért!!! Váratlan örömet okozott ebben a csúf Warhammer-aszályban.

Összességében tehát azoknak ajánlom A Liliom Korát, akik a fordulatos, meghökkentő történeteket kedvelik, és a műfaji határokat megfelelően lazán veszik, nem zavarja őket, hogy egyszerre olvasnak kalandregényt, krimit és akciójelenetekben gazdag művet. (…a borítóról meg inkább direkt nem írok semmit…)

Megjegyzések