Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2015

Piers Anthony - A mágia forrása

Joe Hill - NOS4A2

Ramez Naam - Nexus

Várólista áprilisig

Gondoltam megosztom, hogy az idén (na jó, inkább tavaly november óta) megjelent könyvek közül - áprilisig bezárólag - mely könyveket néztem ki magamnak, mint mindenképpen elolvasandót, és egyúttal az is kiderül belőle, hogy milyen újdonságok várhatóak előre láthatóan a blogon - remélhetőleg - a minél közelibb jövőben. Ezeken kívül ugyanis tervezem a régóta gyűlő olvasási listám - minimális - csökkentését is. Engem érdekel legjobban, mit sikerül kiviteleznem végül belőle. (Első áldozatom Piers Anthony - A mágia forrása című humorban bővelkedő fantasy regénye lesz majd, aztán pedig szinte "rögvest" David Gemmell második Makedónia regénye, A Sötét Herceg!

Ann Leckie - Mellékes igazság

Zenebutik-zenehíd - Part II.

Régen – még valamikor nyáron – örömzenéltünk már a blogon, nekem meg sikerült találni "pár" „új” számot és együttes – olvasás közbeni hallgatásra – közülük, gondoltam, ömlesztve ide szórom a gyöngyöket elétek, hátha valamelyik megtetszik közülük. ;-)

Részletek a tovább mögött!

Megjelenés előtt

Bár a szerkesztésből most időhiány miatt nem tudtam kivenni a részem, de elkezdtem az előolvasását az új - vagyis megjelenés előtt álló - Urbánszki László kötetnek. Az Ördög itt belül az Anno Domini könyvek harmadik része lesz. Rövid időn belül, vagyis a Könyvfesztivál környékén már a boltokba is kerül.

Ha egy "üzlet" egyszer beindul... ;-)

James S. A. Corey - Abaddon kapuja