Ugrás a fő tartalomra

Seth MacFarlane – Hogyan rohanj a vesztedbe




Seth MacFarlane (1973 - )

Elég off-topic a blogon a nyáron megjelent új Agavés western komédia, a Hogyan rohanj a veszTEDbe, igaz, nem feltétlenül azért, mert a western műfaja nem illik a nagyrészt fantasztikus regényeket tartalmazó olvasmánylistámra, inkább azért, mert általában nem olvasok komédiákat. Ezen a könyvön is gondolkoztam vagy egy percet, hogy el akarom-e olvasni, de a könyv az azonos című westernfilm forgatókönyve alapján készült – …a moziban már meg is tekinthető… –, amit a kult-státuszú Family Guy animációs sorozat alkotója írt, ezért nem hezitáltam sokáig. (Micsoda béna, hatásvadász filmcím lett már egyébként a magyarítás során a One Million Way to Die in the West-ből – a könyvkiadónak már muszáj volt alkalmazkodnia, őket nem is kárhoztatom –, csak azért, mert MacFarlane előző filmje a Ted volt… Roppant agyafúrt poén!)

Alap igazság ugyan, hogy a könyvváltozat mindig jobb, mint a mozgókép-verzió, de mivel a filmet sajnos még nem láttam – mivel a Vadnyugaton játszódik, ezért biztos, hogy pótolom –, ezért erről még nem tudok érdemben nyilatkozni. Azt azért ne feledjük, hogy MacFarlane nem vérbeli regényíró, és ez a kisregény is „csak” a saját forgatókönyvének az átirata. Na, nem mintha ez bárhol is érezhető lenne, hiszen a szerzőnek az azért csak ujjgyakorlat volt, hogy az olvasókat a szereplők gondolatai közé elkalauzolja és néhány vicces frázissal/bemondással megspékelve – pöcsön akarlak lőni egy hererákból készült golyóval – szórakoztató (és trágár) formában tálalja elénk. Az alapanyag öröksége maximum annyiban érezhető, hogy a hosszabb leíró részek és két esemény/helyszín közti átvezető részek aránya a minimumon van tartva.

A könyv kevert műfajú tehát, de vajon melyik rész a dominánsabb? A western műfajára jellemző dolgokat – poros kisváros, sivatag, banditák, indiánok, alkohol, fegyverek, halál, satöbbi – hiánytalanul felfedezhetjük a könyvben. Vén Tönk városának miliője autentikusnak (persze vélhetően igencsak sarkítottnak, túlzottnak) tűnik. Elhisszük, hogy itt az emberre valóban egymillióféle formában vár a halál. Érthetőnek, sőt az egyedüli értelmes megoldásnak Albert Stark, a regény birkatenyésztő főszereplője számára valóban az tűnik, ha addig párolog el a balfenéken, amíg még felülről szagolja az ibolyát – tehát (átlagosan) még 35 éves kora előtt. A western-panelek tehát a helyükön vannak, ezért az ilyen könyvekre vadászók (mint én is) nyugodtan belevághatnak.


A komédia rész már egy kicsit neccesebb téma. A könyv humorával nekem mondjuk különösebb bajom nem volt – mert néztem a szerző animációs sorozatait, tehát tudtam, mit várhatok nagyjából –, de az biztos, hogy nem feltétlenül az intellektuális humort kedvelők ízlését szolgálja ki elsősorban. A trágár beszéd és az altesti humor – vegyítve a valószínűtlen szituációk szülte komikus helyzetekkel – viszont nem lógnak ki a könyvből, mondhatni beleillenek a kor és a hely miatt elvárt atmoszférába. Más kérdés, hogy szerintem azok, akik erre a fajta humorra vevők (csak), azok valószínűleg a filmet fogják választani a könyv helyett – már csak Charlize Theron vagy Amanda Seyfried miatt is. (Liam Neeson egyébként elég jó választásnak tűnik a kegyetlen gyilkos szerepére…)

Az igen vékonyka regényről mit is írhatnék többet? Egy-két óra alatt kiolvasható, a történet nyílegyenesen halad a végkifejlet felé, amit már az első pár oldal után borítékolhatnánk is akár. A poénos karakterek miatt mégis remek szórakozást nyújt – strandoláshoz például ideális, ha nem akarunk a törölköző mellé egy fél téglát magunkkal vinni –, és gondolom senki nem várta azt, hogy a Hogyan rohanj a veszTEDbe sikerrel szállna ringbe az Irodalmi Nobel-díjért vagy hogy az igazán nagy western-szerzők (például Larry McMurtry) riválisává válhatna. Nem értek egyet a negatívabb Moly-os értékelésekkel sem. Műfajában egyáltalán nem volt rossz! Örülök, hogy elolvastam – ráadásul, a film megnézése alatt így már semmi (se a történet, se a poénok) sem zavarhat meg Anna Miss Theron csöcseinek bámulásában. (Bocsi…) ;-)

A könyvért köszönet az Agave Könyvkiadónak!

Megjegyzések