Ugrás a fő tartalomra

Filmek, sorozatok - Őszi Part(y) I.



Sikeresen gyömöszöltem be pár mozgóképet két könyv közé, most meg elérkezett az idő, hogy írjak róluk egy-két rövid mondatot.



Misfits - Season IV.
(Kívülállók)

Anglia, közösségi munkára (utcaseprés) ítélt fiatalok, természetfeletti erők, bűnözés. Nagyjából ennyivel össze is lehet foglalni, miről is szól ez a szórakoztató vígjáték-thriller, ami az egyik kedvenc sorozatom, de legalább is a "szuperhősös" témában mindenképpen. Az eddigi évadokkal ellentétben a szereplők alig-alig használták képességeiket, a hangsúly még inkább az egymás közti mulatságos interakciókra terelődött, nem az adott részben feltűnő gonosz legyőzésére. Ez szimpatikus változás volt, az időben előre-hátra ugráló képesség egy kicsit már sok volt nekem. Rossz irányban változott viszont a sorozat, ha a zenei betéteket nézzük. Pár jobb aláfestés mellett most több kommerszebb szám is hallható. Sajnáltam azt is, hogy a mocskos pofájú Kelly nem szerepelt, de Rudy legalább most is zseniális karakter volt. A következő, ötödik évad sorozatzáró lesz. :( [8/10]



Boardwalk Empire - Season IV.
(Gengszetrkorzó)

Az HBO sorozata a szervezett bűnözés és a politikai erők titkos kapcsolatáról szól az alkoholtilalom éveiben. Amennyire gondolkoztam az elején azon, hogy egyáltalán belekezdjek-e a számomra annyira nem vonzó téma miatt, annyira lett mára alapvető a sorozat. Az erőszakos jeleneteket sem nélkülöző show-t a színészek viszik a hátán, elsősorban persze Steve Buscemi, de mellette sok másik is brillírozik. HBO ide-oda, látszik a pénzhiány. Alig vannak külső jelenetek - azok is mindig ugyanazon az 1-2 helyszínen -, de a minőségre nem lehet panasz. [8/10]



In The Flesh - Season I. 
(-)

Angol zombis minisorozat, ami végső soron csalódás volt. A zombi fertőzés után vagyunk, az emberiség győzött, sőt a zombilét ellenszerét is megszereztük. Az orvosságot a zombiknak egész életükben minden nap injekciózni kell, és a természetellenes test- és szemszín is megmarad, amit sminkkel és kontaktlencsével kell elrejteniük, de egyébként teljes értékű állampolgárokká változnak vissza. Legalábbis a kormány ezt szeretné, azonban az emberek nehezen felejtik el a zombik ámokfutását, ami sokuk családjával végzett. A konfliktus elkerülhetetlen. Az újszerű megközelítésű zombisztoriból valami igazán jót is ki lehetett volna hozni, de csak egy érzelmes drámázást sikerült. Az operatőri munkán kívül egyedül a vége tetszett. Sajnos kihagyható. [5/10]


Hart of Dixie - Season I.
(-)

Szerettem volna valami olyasmit nézni, ami hasonló, mint a Miért éppen Alaszka? volt anno. Nulla történet, szimpatikus kisváros és lakói, semmi nagy dráma, zéró thriller-faktor, egyszerű, langyi, aranyos, lazuláshoz kiváló események. A Hart of Dixie tökéletes választás volt. Pont ilyen. Négy rész után abbahagytam. Minek nézzem ezt az állóvizet? (A főszereplőnő képeken nem volt valami szimpatikus, nem is ismertem talán, de aztán csak miatta maradtam az ötödik részig is.) Nagymamáknak. [6/10]


The Office (US) - Season IX.
(A hivatal)

A The Office-t (US), a kínosan nevettető, politikailag (valamint vallásilag és etnikailag) inkorrekt műsorok királyát talán sokan ismerik. Az amerikai sorozatnak az első résztől fanatikus rajongója vagyok. Voltak rosszabb évadjai is, de a sorozatzáró évad jó néhány része ismét tündökölt. A sok idióta dolgozót elnézve mindig a kollégáim jutottak az eszembe. :) [9/10]


Luther - Season III.
(Luther)

Angol, hat részes minisorozat, két rész egy eset felépítéssel. Idris Elba szenzációsan alakítja benne az öntörvényű nyomozót. Az évad összességében kicsit gyengébb volt, mint amit eddig megszokhattunk. A három ügy nem volt olyan nagy szám, és a magánéleti szál se volt annyira érdekes, így, hogy a zsaru nemezise (szerelme) az első öt részben nem szerepelt, de még így is kenterbe ver bármilyen zsaru-sorozatot, amiben a C.S.I. betűk szerepelnek. [7/10]


Futurama - Season VI.
(Futurama)

A legjobb fantasztikus témájú animációs sorozat. Akit érdekel a sci-fi, szerintem nézi. Akit nem, az sikoltozva menekül. Roppant vicces karakterek, agyament történetek, szituációk. Ez a kedvenc idézetem az évadból: "Egy bölcs ember szerint semmi sem hal meg... csak más formában tér vissza. Aztán meghalt. Úgyhogy ha legközelebb meglátsz egy szalamandrát... gondold meg, rálépsz-e. Talán te vagy az." Őrülten szórakoztató. [10/10]


Homeland - Season I-II.
(A belső ellenség)

Az eddig öt Emmy-díjat és több tucat egyéb elismerést besöprő sorozat Gideon Raff izraeli eredetijéből - Hatufim - készült. A pszicho-thriller a több éves hadifogságból váratlanul hazatért gyaníthatóan titokban kettős-ügynökké vált amerikai katona után elszántan nyomozó CIA-s ügynöknő történetét meséli el. Briliáns alakítások és csavaros történet jellemzi a sorozatot, de mindent összevetve többet vártam. Alig van benne valami kis akció, a flashbackes történetmeséléstől meg általában is a falnak megyek (szerencsére ez csak az elején van), és sajnos a főszereplőnőt sem tudtam megkedvelni igazán. [7/10]


Under the Dome - Season I.
(A búra alatt)

A Stephen King könyveiből készült filmadaptációk sajnos csak szökőévente sikerülnek jól. Még igazabb ez a megállapítás, ha az eleve tv-re készült sorozatokat nézzük. Ilyenből igazán jó talán még nincs is. A búra alatt című könyvből készült sorozat Amerikában az év legsikeresebb műsora lett, azok közül, amiket az állami tévé sugárzott. Hogy miért, azt igazán nem tudom. Azt előre bejelentették, hogy nem ragaszkodnak majd a könyv történetéhez, hanem más irányba kanyarítják a történetet, így nem is akadtam fenn az első néhány eltérésen. Sajnos azonban se a színészi alakítások nem voltak túlságosan meggyőzőek, se elegendő pénzt nem áldoztak a díszletekre, ezért nagyon mű, steril környezetben játszódnak az események.A saját forgatókönyv is sokkal gyengébb lett, mint a könyv. A tehenes jelenetnél még reménykedtem, hogy ez a sorozat végre méltó lesz King nevéhez, de aztán hamar csökkenni kezdett a lelkesedésem. Akik nem olvasták a könyvet, azoknak se nagyon tudom elképzelni, hogy igazán bejöhetne - de úgy tűnik mégis. Nekem nagy csalódás volt. Persze maradok a folytatásra, de igazából már nem várom. [6/10]


Dexter - Season VII-VIII. 
(Dexter)

Kedvenc sorozatgyilkosom kalandjai is véget értek a nyolcadik évaddal. A tv-shown már látszottak a fáradság jelei, néhány részt már kifejezetten untam, azon kívül a sorozat lezárásával is több komoly bajom van, de azt mondom, megérte nézni nyolc éven keresztül. El kéne olvasni egy-két könyvváltozatot is. [7/10]


Pacific Rim (2013)
(Tűzgyűrű)

Óriásszörnyek, óriásrobotok, CGI, akció, Guillermo del Toro. Magyarázzam még, miért kellett megnéznem? Nem hiszem. Látványos nyárvégi popcorn-mozi, óriási pusztítással - és olyan kameramozgással, hogy alig láttam valamit a legjobb jelenetekből. Nem vártam semmi különöset, ahhoz képest nem is volt rossz. Jön a folytatás gondolom még nagyobb szörnyekkel. [6/10]


(Itt a vége)

Nem tudtam miről szól, azt hittem egy szokásos Seth Rogen fingós-szívós vígjáték, ezért valóban meglepődtem, mikor megjöttek az "idegenek". Teli van filmes kámeókkal, sorozatos arcokkal, gyökér poénokkal, fingós-szívós Seth Rogenes klisékkel (jé, mégse tévedtem!) és egy nagyon béna apokalipszissel. Szórakoztató baromkodás iszonyú gáz véggel. [7/10]


The Purge (2013)
(A bűn éjszakája)

Ebben az utópisztikus (?) alapokra helyezett horror-thrillerben az alapötleten kívül semmi jó nem volt. A jövő társadalmában nincs munkanélküliség, szegénység, bűnözés, a gazdaság növekszik. Ennek oka az, hogy az év egyetlen napjának éjjelén minden törvényszegés büntetlen marad. Mindenki úgy éli ki elfojtott állati vágyait, ahogy akarja. A gyilkosság megengedett, sőt támogatott! - Ebből aztán egy nagy, minden izgalmat nélkülöző kliséhalmazt sikerült csinálni. Az egyetlen vigasz, hogy a történet egyetemessége miatt egyszerű hozzá folytatást készíteni, sőt már készül is. Az remélhetőleg jobban fog sikerülni. [5/10]


(-) 

A kézikamerás horrorban az orosz hadsereg speciális felderítő alakulata nyomul előre Németországban, amikor egy elhagyott bányászfalu kazamatáiban szörnyű náci fegyverkísérlet nyomait fedezik fel. Buhúú. Ha a The Purge-ben nem volt semmi jó, akkor erre már igazából csak azt lehet mondani, hogy mindent direkt ronthattak el benne. Konkrétan bűn rossz az egész film - KIVÉVE a szörnyek! A Silent Hill-Hellraiser- steampunk egyvelegnek tűnő rémek ugyanis mesések lettek. Nincs CGI, csak első osztályú jelmezek. Azt ugyan sehol nem érezzük majd, hogy ezek a mindenre használhatatlan, groteszk lények aztán tényleg meg tudták volna fordítani a II. vh. folyását, de öröm nézni őket mozgás közben. :-) Csak miattuk: [4/10]


Mama (2013)
(-)

Szellemes-kisgyerekes horror szokatlan történettel, megsejthető, mégis nem tipikus, váratlan befejezéssel (nekem nem tetszett egyébként). Sajnos nem volt ijesztő és izgalmas sem, de legalább valami egyénisége volt. [6/10]


(Az Europa-rejtély)

Pár éves expedíció indul a Jupiter Europa nevezetű holdjára, hogy ott vizet, és az élet egyéb jeleit kutassa. Kevés szereplős, klausztrofób, kamerás sci-fi. Roppant idegesítő volt, hogy bár nem kézikamerás volt a film, hiszen le voltak rögzítve a kamerák, de telis teli voltak mindenfajta elektromos-zaj effekttel és sokszor egyszerre négy kamera képét kellett (volna) felfognunk. A negatív dolgok ellenére is IZGULTAM rajta jó pár helyen. Kíváncsi vagyok, a Gravity mennyivel jobb ennél? Tetszett - a "hónap" filmje lett, bár a mezőny most nem volt valami acélos. [8/10]
 


V/H/S/2 (2013)
(-)

Nem mintha a kézikamerás olcsó horrorok rajongója lennék, de most ez is egy ilyen. Az első rész tavaly tetszett, szóval maradtam. A régi Mesék a kriptából című filmekre hasonlító felépítés (egy filmben négy-öt-hat rövidebb jelenet "novella" látható) miatt nagy történetre nem számíthatunk, még ha van is egy laza átvezető szál köztük, de nagyobb probléma, hogy most a "novellák" sem voltak annyira izgalmasak, mint az elődjében. Rossz még így sem volt. [6/10]

World War Z (2013)
(Z világháború)

Zombi filmet direkt nem hagyok ki - kivétel talán (!) a Zombie Ass - Toilet of the Dead című japán remeket -, ráadásul a könyv iszonyúan jó volt - itt a blogos ajánló róla - (ez itt persze nem követi hűen a regényt), egyszóval VÁRÓS volt nagyon. Aztán gyorsan csalódtam is. A könyv ugyebár dokumentum-regény volt, rendes történet nélkül. Ez legalább igaz a filmre is, nem mintha ez egy filmfeldolgozásnál erény lenne. Szóval bugyuta történet, ami igazából még látványos sem volt egészen az izraeli tömegjelenetekig (az csúcs volt). Bugyuta vég, hogy legyen folytatás. Ha nem zombik lettek volna benne, el is alszom rajta. Csalódás lett. [6/10]

Oblivion (2013)
(Feledés)

Bár Tom Cruise hülyeségeivel egy kicsit sem szimpatizálok, azt a döntését, hogy ezentúl csak fantasztikus filmekben fog szerepelni (mondjuk akkor mi lesz a MI:5-el?) csak ünnepelni tudom. (Legalább készülnek majd még olyan sci-fi mozik is, amik nem folytatások.) Az Oblivion a látványos filmek sorát erősíti, kicsit csavarosabb történettel vegyítve, mint amiben óriásrobotok mészárolnak másik dimenzióból érkező tengeri szörnyeket. Sajnos a veterán fantasztikus fanok már a film elején könnyen kitalálhatják, hogy mi lesz a film vége, a nagy durranásnak szánt csavar gyengécske, de az erőfeszítést értékelni kell. [7/10]

Megjegyzések

  1. Én kicsit sem örülök Tom Cruise döntésének, keverjen inkább koktélokat :P
    A Különvéleményben egész jó volt szerintem, jó lenne ha hozná megint azt a színvonalat.
    Az Oblivion nem jött be, ez a steril jövő nekem nem hihető.
    Tegnap megnéztem a Föld utánt, hallod abban meg ipari mennyiségű folpackot, nejlont, meg műanyagot használtak fel a dizájnerek. Még olyan légyfogó függöny is volt a hajón mint régen nagyanyámnál :D Az egyetlen pozitívuma, hogy ezeken jót röhögtem, egyébként ritka rossz film.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem terveztem megnézni belátható időn belül... :D

      Törlés
  2. Akkor Vérnyúl felé továbbítani kell Belya ajánlását, hátha lesz belőle egy jó kis videó :DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neki inkább a Szellemcápát ajánlanám. Hát az egy gyöngyszem :)

      Törlés
    2. Fenébe, tudtam, hogy kimaradt valami!!!!
      Nekem nem nagyon jött át, miért lett abból kult-bullshit. Se vicces nem volt, se legalább jópofa. Intelligenciát és jó forgatókönyvet, színészi játékot alapból nem is kerestem mondjuk benne, tehát azok hiánya nem volt meglepő.
      Dög unalom volt. Azt hiszem egyszer be is szundítottam rajta.
      2/10

      Törlés
    3. A hiba az ön készülékében van. Majd amikor áztatod magad egy kád vízben, jusson eszedbe milyen csúnyán lepontoztad :D

      Törlés

Megjegyzés küldése