A 2003-ban irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett dél-afrikai író regénye 1980-ban látott napvilágot. A történetet egyes szám első személyben meséli el a szerző; a főszereplő egy elképzelt birodalom határvidékén található erődváros bírója. Egy napon váratlan esemény zavarja meg az erődítmény lakóinak az életét: a fővárosból Joll ezredes vezetésével küldöttség érkezik, amelynek feladata, hogy felmérje a határvidék békéjét állítólagosan megzavaró barbárok mozgását. A bíró kissé értetlenül áll az események előtt, hiszen több éve ő felel a városbana rendért, és soha nem tapasztalt túlkapásokat a barbároknak nevezett, de valójában békés, a határvidéken túl élő benszülöttek részéről. Törvénytisztelő polgárként együttműködik a Birodalom képviselőjével, de amikor az ártatlan nomádokat hurcol a város terére, megalázza és halálra kínozza őket, a bírónak elege lesz a színjátékból.Az ezredes távozását követően maga mellé veszi az egyik megkínzott lányt, majd egy koratavaszi napon úgy dönt, hogy katonái kíséretében visszaviszi őt a nomádok közé. A hosszú, fáradtságos út után ismét Joll ezredes fogadja a városban. A katonák vallomása alapján a Birodalom elleni összeesküvéssel és a barbárokkal való szövetkezéssel vádolják, majd válogatott módszerekkel kínozzák, embertársai előtt a végletekig megalázzák.
Coetzee története örökérvényű kérdéseket feszeget. A mesterségesen kreált külső fenyegetettség és az állami terror általi konfliktuson túl mesterien festi meg az egyéni értékrendek és szemléletek párbaját. Rendkivül érzékletesen ábrázolja a regényben mindvégig uralkodó ellentétet: Joll ezredes (és a Birodalom képviselői) számára az érdek által vezérelt birodalmi igazság terjesztése a fontos, és ezt szolgálja az orwelli diktatórikusságot alkalmazó államgépezet és törvényei, rendelkezései – a bíró az egyéni tisztaságával, tiszta lelkiismeretével, erkölcsi erejével áll szembe mindezzel.
A regény 1980-ban született; a történet, a birodalmi terjeszkedés, az eszmék és a módszerek ismerősnek tűnhetnek úgy a közelmúltból, mint a mindennapjainból – és ez utóbbi ijesztő. A 20. század történelme sajnos számos példával alátámasztja azt, amit Coetzee állít, elég ha a hitleri birodalomra vagy a szovjet államgépezetre gondolunk – de a külső fenyegetettség veszélyének állandó ismétlése napjainkban is ismerősen hangzik, a rabok kínzása és megalázása helyenként ma is az állami szervek fedése alatt történik, és ma is kevés olyan bíró létezik, aki feltenné a kérdést: kik az igazi barbárok?
Judas Coyne-nak volt egy spéci gyűjteménye: egy régi akasztófakötél… egy boszorkány beismerő vallomása… egy mexikói halálpornó-video… Számtalan rajongója éppúgy ismerte a korosodó death-metal rocksztár hátborzongató ízlését, mint hírhedett ifjúkori ballépéseit. Ám a legrémületesebb, legvalószínűtlenebb darabra éppen most tesz szert, jóformán a szemünk előtt – egy internetes árverésen olyasmit kínálnak, aminek képtelenség ellenállni: Árverésre bocsátom nevelőapám kísértetét… Egy szó, mint száz: Jude ezer dollár fejében büszke tulajdonosa lesz egy halott ember öltönyének, melyben állítólag egy nyughatatlan szellem kísért. Jude-nak persze semmi oka félni ettől. Kísérti őt sok minden a múltból is -anya- és gyermekverő apa, kíméletlenül eldobott szeretők, elárult, cserbenhagyott muzsikustársak. Eggyel több mit számít? Csakhogy amit a UPS egy szív alakú fekete dobozban leszállít neki, az nem közönséges, képzeletbeli szellem. Az a legvéresebb valóság. Egyik pillanatról a másikra a legváltozatosabb helyeken kezd felbukkanni az öltöny korábbi tulajdonosa: a folyosón… a hálószobaajtó mögött… Jude imádott Mustangjának hátsó ülésén.. az ablakon túl… a tévékészülék képernyőjén… Mintha várna valamire (vagy valakire) – és egyik csontos keze egy láncon függő, fényes borotvát himbál… A novelláiért több irodalmi díjjal is kitüntetett szerző első regénye a horror és a dark fantasy legújabb csillagának igen ígéretes karrierjét vetíti előre.
Az orvosdiplomatából lett világhírű francia író, akit két történelmi regénye, Az Abesszin és az Iszfahán megmentése a magyar olvasók körében is méltán tett népszerűvé, ezúttal a francia történelem egyik legkülönlegesebb epizódját dolgozta fel.Az értékes brazil-, avagy festőfa honának meghódítása körüli évtizedekbe visszakalauzoló új Rufin-regényben, ahogy már megszokhattuk, ismét egymásba vegyül, áthatja és egyúttal értelmezi is egymást mese és valóság. A franciák elfeledett 'Columbusa', a 'délszaki Franciaország' megteremtésén buzgólkodó Villegagnon lovag expedíciójának igaz történetébe az ármányosan hajójára juttatott két nemesi árva, az ifjú Juste és a húgaként felcseperedett, de fiúruhában útra kelő Colombe sorsának alakulása révén nyerünk regényes bepillantást. Váratlan fordulatokban, eseményekben, indulatokban és érzelmekben bővelkedő regényük így válik egyúttal az újkor nagy konfliktusának, az önmagát egyetemesnek hívő európai civilizációt a 'vadak' érzéki világával ütköztető, jót és rosszat egyaránt hozó, építő és romboló, éltető és pusztító találkozásának a krónikájává.
A Brazilvörös is jóval több, mint történelmi kalandregény. Rufin kitágítja a műfaj kereteit, és nagyívű, voltaire-i példázatot ad a világ hallatlan sokszínűségéről és arról, hogy az ember mindig ezernyi lehetőség közül választ.
Találkozás egy fiatalemberrel – Eritreában, 1985-ben, a gyilkos polgárháború, a világsajtóban döbbenetes fotókkal dokumentált éhínség idején. Grégoire Európa segélymissziós hírnökeként érkezik Asmera körülzárt, de a harcoktól érintetlen városába, ahol egy őshonos, ám kívülállását konokul őrző, éppen ezért magányos öreg örmény fegyverkereskedő, Hilarion francia nosztalgiákat ápoló szívét dobbantja meg. A vágyott, de felemásnak bizonyuló barátság bűvöletében az ő naplója rögzíti a segélymisszió néhány hónapjának krónikáját. A katonai diktatúra nem bír a szakadárokkal, az éhínségtől sújtott lakosság erőszakos áttelepítésével szigetelné el őket, a segélyszervezetek missziói pedig kapóra jönnek a szerencsétlenek összegyűjtéséhez. Mi a helyes, leleplezni a cselt a nagy nyilvánosság előtt, sorsukra hagyva a nyomorultakat, vagy cinkosságot vállalni, folytatni a pillanatnyi enyhülést hozó mentőakciókat? Hilarion kalauzol a nagypolitikai húzásokban, a kisstílű egyéni játszmákban, a szívós presztízsharcokban, a szalmaláng szerelmekben, a vadregényes tájban, a fordulatos történelemben, a helybéli színes figurák között – Grégoire ugyan közömbös marad a szenvedés iránt, melynek orvoslására érkezett, de az olvasót az élet groteszk mozzanatain keresztül érinti meg igazán az értelmetlen tömeghalál borzalma.
A Varázshegy szerint Hans Castorp négy féléven át a danzigi műegyetem hallgatója volt. Thomas Mann regényéből nem tudhatunk meg többet e két év eseményeiről. Pawel Huelle új regényének ez jelenti a kiindulópontját; újrateremti a századelő Danzigját, és egy régi vágású narrátor segítségével követi nyomon az ifjú Castorp viselt dolgait. Tienappel konzul minden tekintélyét latba veti, hogy unokaöccsét megfontolatlan elhatározásától eltántorítsa. Danzig az ő szemében elvadult provincia, ahol előreláthatatlan dolgok esnek meg, és egy ifjú ember különösen meggondolatlan lépésekre ragadtathatja magát. A tudomány és a civilizáció áldásaiban maradéktalanul hívő Castorp azzal érvel, hogy ott, ahol vasúthálózat van, és ahova menetrend szerinti hajójáratok közlekednek, nem leselkedik semmiféle veszély az emberre. Vagy mégis? 1904 szeptemberében a Lloyd Társaság gőzösén Hans Castorp nekivág tehát az ismeretlennek. Hajókat akar építeni, de mielőtt kitanulja mesterségét, egyet s mást meg kell tudnia még a világról és saját magáról. A gyakorlatias észjárású mérnökhallgató gondosan megtervezi danzigi életét, módszeresen bejárja a város történelmi részeit, tudja, mikor megy előadásokra, mikor tanul, mikor veszi igénybe szállásadónője fürdőszobáját, mikor ebédel a városban, milyen alkalmakkor nyit ki egy üveg otthonról hozott portóit, és mikor gyújt rá egy Maria Mancini szivarra. És éppen a szivarok indítják el a különös események sorát# Amikor elfogy a készlete, kiderül, hogy nem is olyan könnyű Danzigban Maria Mancinihoz jutni. Mivel Castorp ragaszkodik szokásaihoz, kész otthagyni egyetemi óráit és áthajózni a közeli Zoppotba, mert a divatos fürdőhelyen állítólag minden létező szivarfajta kapható. Itt pillantja meg az ismeretlen nőt, aki összekuszálja addig rendezettnek és kiszámíthatónak tűnő életét…
Egy kis kirigiz aulban, valamikor a háború alatt Dzsamila, a szép fiatalasszony katona férjét várja vissza. Hogy szereti-e testével-lelkével, azt talán ő maga sem tudja – évezredes hagyomány kötelezi hűségre, várakozásra, s hogy zokszó nélkül dolgozzon, végezze akár a legnehezebb férfimunkát is, ha egyszer az életerős férfiak mind a háborúban vannak. De amikor meghallja Danijar énekét, s megismeri a különc, szűkszavú férfi szenvedélyét, tudja, hogy ez az igaz szerelem…
A polgárháború után egyszer csak felbukkan egy kirgiz aulban Gyujsen, azzal a hóbortos ötlettel, hogy iskolát épít, és tanítani fogja a gyerekeket. Azt mondja, a párt bízta meg ezzel a feladattal, nem mintha a falubeliek sokat törődnének párttal, politikával. Az első tanító, aki tán maga sem tud rendesen írni-olvasni, mégiscsak elkezdi a munkát, s a gyerekek – főleg Altinaj, az árva kislány, akit a nagynénje nevel – rajongva lesik minden szavát. S amikor Altinajt férjhez akarják adni, mit sem törődve az akaratával, érzéseivel, csak Gyujsen védheti meg…
A kirgiz írót ez a két korai kisregénye annak idején egy csapásra híressé tette a világban – egy számunkra egzotikus nép hétköznapjairól, szokásairól szóltak, s egyben olyan értésekről, szenvedélyekről, amelyek mélyen megérintik az olvasót.
Az 1928-ban született kigiz író, Csingiz Ajtmatov gazdag életműve a XX. század történetének sajátos s egyben jellegzetes lenyomata – az új, „igazságosabb” társadalomba, Leninbe, a szocializmusba vetett hitet, az új élet teremtésének lázát lassanként felváltották benne a kételyek mind a szovjet rendszert, mind a világ sorsát illetően, majd – a kommunizmus bukása után – megjelent a globalizációval szembeni mélységes ellnérzés. De politikától, ideológiáktól függetlenül egyvalami bizonyos: Ajtmatov mindig nagyszerű mesélő, az emberi érzelmek szuggesztív ábrázolója volt.
(Regényes kutatás az emberi elme eredete és korlátai után)
A tizenkilencedik század utolsó harmadában, a klinikai elmegyógyászat és a pszichiátria forradalmi napjaiban egy angol és egy francia fiatalember életre szóló barátságot köt, hogy közös munkájukat az emberi elme titkainak szenteljék. Álmuk, hogy önálló klinikát alapítsanak, melyet egyaránt szentelhetnek a gyógyításnak és a tudományos kutatásnak. Kérdéseik azonban túlmutatnak az elmebetegségek kórtanán, és végső soron az emberi létezés gyökereire irányulnak: mi az, ami valójában emberré tesz bennünket, és vajon az elmebetegség milyen szerepet tölt be az emberi természetben?
„Tyler a plafonról lógó villanykörte alá lép, körülveszi a sötét pincemély és a falak mentén pislákoló ötven éhes szempár. Belekezd a szabályzatba:– A harci klub első szabálya: senkinek egy szót sem a harci klubról. – Leheletnyi csend. – A harci klub második szabálya: senkinek egy szót sem a harci klubról.
Én úgy hat évig ismertem az apámat, de már nem emlékszem rá. Hatévente új életet kezdett egy új városban, egy új feleséggel. Egyetlen saját családja sem volt, mindegyiket csak lízingelte.
A harci klub olyan férfiakból áll, akiket nők neveltek fel.
Tyler körbenéz a csupasz villanykörte fényénél, és az éjfél-elmúlt sötétségben fokozatosan testet öltenek a harcosok. Tovább sorolja a pontokat: a küzdelem párokban zajlik, egyszerre egy pár harcol, ing és cipő nélkül, amíg az egyik fél feladja, vagy harcképtelenné válik.
– Végül a hetedik szabály – kiáltja Tyler. – Akinek ez az első éjszakája, harcolnia kell.”
(A vadember nyomában)
Kaspar Hauser, az emberektől elzártan nevelkedett fiú történetével korától kezdve egészen napjainkig rengeteget és rengetegen foglalkoztak. A különös vadember és a hozzá hasonlóan emberektől elvadultan felcseperedett, valódi Tarzanok és Mauglik meséjét néhányan csupán elrettentő kuriózumként borzongták végig, holott ezek a rémmesék valójában az emberi lét legkomolyabb kérdéseit feszegetik. Vajon eleve gyengeelméjűnek születtek ezek a szerencsétlenek, vagy a társadalomtól, az emberek közösségétől való elszakadás fejlesztette vissza eredetileg velük született képességeiket? Elsajátítható-e felnőttkorban az emberi viselkedés, a beszéd, a társadalmi együttélés szabályrendszere? Egyáltalán, mi teszi az embert emberré? A születés vagy a neveltetés? P. J. Blumenthal író-újságíró a témában egyedülállóan gazdag anyagot gyűjtött össze: száz, kisebb-nagyobb részletességgel feldolgozott esettanulmány segítségével mutatja be a Kasparhoz hasonló gyermekek különös fogadtatását a társadalomban és az esetük kapcsán felvetődő legfontosabb problémákat.
Ez a regény a legtöbb mai olvasó álma: fordulatos, cselekményekben gazdag, izgalmas olvasmány – amellett igazi irodalom. Thomas Berger hőse, Jack Crabb – „vadnyugati pionír, indián nyomkereső, mesterlövész, bölényvadász és adoptált csejenn indián”. A marville-i aggok házában, száztizenegy évesen meséli el nem mindennapi kalandozását: hogyan töltötte élete első harmincnégy esztendejét az észak-amerikai csejenn indiánok között, hol velük, hol ellenük harcolva. Az egymáshoz kapcsolódó kalandok jelentősége nem önmagukban van, hanem az általuk együttesen ábrázolt világ bemutatásában rejlik. Ez a világ: a XIX. század második felének Amerikája, az ellentmondások, a nagy változások, a nagy felfedezések, a technikai fejlődés Amerikája – de legfőképpen az ellentmondásoké. A nyugati partvidék felé terjeszkedő amerikai civilizáció nem tud mit kezdeni az ezen a területen élő őslakókkal, az indiánokkal, akiknek barbár világa egyre kényelmetlenebbé válik a feltörekvő amerikai polgárság számára. Berger regényének művészi hitelessége abból fakad, hogy egyfelől meggyőzően ábrázolja azt, ahogy egy barbár kultúra életképtelenné válik egy nála a történelmi fejlődében magasabb fokra jutott kultúrával szemben, ugyanakkor emberileg teljes egészében az indiánok oldalán áll, az emberi értékek tekintetében egyértelműen az indiánok magasodnak a fehér amerikaiak fölé. Ebből a kettősségből – vagyis hogy a történelmi szükségszerűség pozitív értékeket is elsöpör – fakad, hogy a könyv lapjairól áradó derűbe olykor némi szomorúság is vegyül.
Thomas Berger nem siette el a dolgot. A Kis Nagy Ember rajongóinak harmincöt évet kellett várniuk, hogy a szerző visszatérjen pályafutása egyik legsikeresebb regényéhez és annak 111 (112?) éves elbeszélőjéhez, az indiánok és a fehér ember világa közt csetlő-botló Jack Crabbhez. A történetet ott folytatódik, ahol az előző rész végén váratlanul megszakadt, és végre megtudjuk, mi történt az után, hogy Kis Nagy Ember egyetlen „fehérként” túlélte Custer Utolsó Ütközetét.
2540-ben a Boldogságra való puszta törekvés immár kevés, ha egyszer már az Életnél is több, a holtig tartó ifjúság elidegeníthetetlen joga is mindenkinek megadatott. Ki bánja, ha közben a Szabadság és Egyenlőség hiú eszméi s megannyi más kacat – művészet, hit, az önmagáért való tudás – mind oda került, ahová való: a történelem szemétdombjára! Mert aki már, úgymond, többet akar – Istent, költészetet, jóságot, szabadságot, olykor a magány csendjét vagy épp a bűn katarzisát –, az nem akar mást, mind a boldogtalanságot. Az efféle Vadembereknek a Világellenőrök jóindulatú bölcsességgel kormányzott világállamában nincs helye. Jobban teszi hát, ha a földgolyó egy távoli zugába húzódva a sötét múlt kínjaival sanyargatja magát: ínséggel, betegséggel, hideggel, forrósággal, gyötrő szenvedéssel és gyilkos szenvedéllyel. Netán egy Shakespeare nevű, rég halott rajongó összegyűjtött műveinek forgatásával. Vagy Huxley olvasásával – mondjuk egy Szép új világ című könyvvel.
A szerző szeretettel és együttérzéssel mutatja be egy kis közösség és egy különleges ember kapcsolatát. Segítségével beleshetünk egy zárdába, és megtudhatjuk, hányféle módon hívhatja magához Isten a szolgálóit. Különleges könyv ez egy sokunk számára elképzelhetetlen életformáról.A Szent Keresztről nevezett János nővér tizenhat éve él egy kis karmelita zárdában Los Angeles mellett. Nagy lelkesedéssel és reménnyel lépett be a rendbe húszévesen. Aztán alábbhagyott a lelkesedése, reményei megfakultak. De ekkor Isten csodát tett vele: hirtelen személyes kapcsolat alakult ki köztük. Verseskötete is sikeres, meghívják Rómába.
A kicsiny zárdában természetesen nem mindenki örül annak, hogy János nővér ilyen megtiszteltetésben részesül. Közvetlen, intenzív Isten-élménye is okot ad az irigykedésre.
A távoli jövőben, egy még távolibb bolygón… A hajszőnyegszövők időtlen idők óta gyártják szőnyegeiket a császárnak – feleségeik és lányaik hajából. Egy ilyen szőnyeg elkészítése egy egész élet munkája, ellenértékéből a család újabb nemzedékének jóléte biztosított.
Egy nap aztán űrhajó érkezik, felderítőkkel a fedélzetén, és a bolygólakóknak szembesülniük kell a ténnyel, hogy a birodalom megfeledkezett róluk. Vajon szükség van még egyáltalán a munkájukra? És ha nem, az talán egyet jelenthet a birodalom végével?
Németország első számú bestsellerszerzőjének (A Jézus-videó) bemutatkozó regénye, amely aprólékosan kidolgozott társadalomképének és újszerű történetének hála több nemzetközi díjat is elnyert.
„Ha a fiú nem Isten igéje, akkor Isten sosem szólalt meg." 
Hamu szitál folyton a láthatatlan égből, ahol a nap többé sosem mutatja meg arcát az elpusztult világnak. A „vég” után apa és fia bandukolnak éhezve és fázva az úton, keresve a maradék kis jót, ami túlélhette a pusztulást. Az anya már föladta a keresést. A férfi pisztolyában már csak két golyó van, ami kevés az ellenség legyőzéséhez, viszont éppen elegendő önmaguk legyőzéséhez és az Isten végső megtagadásához. Vajon mikor tudnak teljesen lemondani a reményről és vajon képes-e a férfi ennyire drasztikus módon „megmenteni” fiát a rosszabb haláltól? A Földön, ahol az emberi élet az utolsó, a ragadozók saját fajtájukra vetemednek. Apa és fia vérengző szerencsétlenek közt próbál eljutni az óceánpartra egy új élet reményében, és ha ez a vágyuk sem teljesül, legalább végre föladhatják…
Cormac McCarthy a felkavaró történet kegyetlen kulisszái közt, egy apa-fiú kapcsolat felejthetetlen dialógusaiban kérdez rá az ember alapvető értékeire: a hit, a remény és a szeretet erejére. Ám a válaszokat ezúttal is olvasóira bízza. Megrendítő utópiája 2007-ben elnyerte a Pulitzer-díjat.
Hamu szitál folyton a láthatatlan égből, ahol a nap többé sosem mutatja meg arcát az elpusztult világnak. A „vég” után apa és fia bandukolnak éhezve és fázva az úton, keresve a maradék kis jót, ami túlélhette a pusztulást. Az anya már föladta a keresést. A férfi pisztolyában már csak két golyó van, ami kevés az ellenség legyőzéséhez, viszont éppen elegendő önmaguk legyőzéséhez és az Isten végső megtagadásához. Vajon mikor tudnak teljesen lemondani a reményről és vajon képes-e a férfi ennyire drasztikus módon „megmenteni” fiát a rosszabb haláltól? A Földön, ahol az emberi élet az utolsó, a ragadozók saját fajtájukra vetemednek. Apa és fia vérengző szerencsétlenek közt próbál eljutni az óceánpartra egy új élet reményében, és ha ez a vágyuk sem teljesül, legalább végre föladhatják…Cormac McCarthy a felkavaró történet kegyetlen kulisszái közt, egy apa-fiú kapcsolat felejthetetlen dialógusaiban kérdez rá az ember alapvető értékeire: a hit, a remény és a szeretet erejére. Ám a válaszokat ezúttal is olvasóira bízza. Megrendítő utópiája 2007-ben elnyerte a Pulitzer-díjat.
A regény az angol Times által összeállított „az elmúlt évtized 100 legjobb könyve” listáján az első helyet érdemelte ki.
A közeljövőben szennyezett Amerikájában az egyesült Államok helyét már átvették a franchise-alapon működő mini-társadalmak; az egyik leghatékonyabb multicég a pizzaszállításra átnyergelt olasz maffia; a csúcstechnika igazi letéteményesei a kurírok; a Metaverzumban, az Internet háromdimenziós változatában pedig gyilkos vírus szabadul el. A Snow Crash elgondolkodtató jövőképével, fordulatos cselekményével és pazar ötletparádéjával megújította, felfrissítette a kiberpunk műfaját.
Az ókor nagy hőskölteményei nem tartották lehetetlennek, hogy élő is átléphesse a halottak titokzatos világának érckapuját, a mondák állítják, járt odalenn Theseus, járt más hérosz is, vagy kivételes szépségű lantpengetése miatt a feleségét visszakönyörgő Orpheus. Még Dante is alászállt az Isteni színjátékban, maga a szelíd Vergilius volt az úti kalauza. A rege helyhez kötötte az alvilági bejáratot, nyílt oda út Nápoly közelében, Athén vidékén, Taenaron hegyfokánál, s azt is rögzítette, nemcsak megrendítő élmény a holtakkal való találkozás, de az odajutást feltételek szabályozzák. Az alvilági révész, Charon pénzt kíván, fuvardíjat, a három torkon üvöltő sárkányfarkú őrkutya, Cerberus varázsfűvel illatosított mézes süteményt. Ha az obulust kifizette, az eb megkívánta csemegét átadta az utas, szabad a közlekedés a Babits olyan jól ismerte aszfodéloszligetek közt, s az elszánt földi halandó meglelheti a maga halottját a Jajgatás tavánál, csak szorítsa, szorítsa az aranyágat.
Edna Pontellier huszonnyolc éves, kétgyermekes, előkelő nő a 19. század végi Amerikában. Tizenévesen már angol klasszikusokat olvas, és politikai, teológiai kérdésekről vitatkozik. Messzire csapongó lelkét, élénk szellemét, vibráló műveltségét azonban a korabeli nők számára kiszabott társadalmi korlátok miatt örökre el kell temetnie: házasságkötése után meg kell elégednie a kizárólagos feleség- és anyaszereppel.
Egy nyár, melyet a New Orleans melletti tengerparton tölt, újra megpendíti lelkében az elfeledett húrokat, ráébred arra, hogy szűkre szabott életénél többre, másra is vágyik. Nem képes, mint a többi nő, „valóságos megtiszteltetésnek érezni, hogy önmagát mint önálló személyt teljesen háttérbe szoríthatja.” A drasztikus fordulatban jelentős szerep jut a társadalmi korlátokat áttörő különc zongoraművésznőnek, és egy Robert Lebrun nevű fiatal férfinak is.
A mű, melyet szokás Flaubert Bovaryné című regényéhez is hasonlítani, kendőzetlenül és mély együttérzéssel szól a női szabadságvágyról. A regény fél évszázaddal megelőzve az egzisztencialista feminizmus alapművét, A második nem-et, rávilágít arra, hogy, dacára minden társadalmi konvenciónak, mindenekelőtt egyszeri és megismételhetetlen, önmagunk, egyéniségünk kibontakoztatására teljes joggal vágyó emberi lények vagyunk, és csak azután nők vagy férfiak.
Locspocs, a bájos kis tengeri szörny belopta magát a magyar olvasók szívébe is. Ezúttal a tengeren bolyongó elátkozott hajóssal találkozik. Megsajnálja az egyetlen rossz pillanatáért bűnhődő hollandit, és elhatározza, hogy megszabadítja a szörnyű büntetéstől. Fölkeresi a Tenger Királynőjét, kéri, hogy oldja föl az átkot. Ám a Bolygó hollandit már csak Locspocs mentheti meg. Fölajánlja a magányos hajósnak legkedvesebb pajtását, ember-babáját, Julist. Ekkor megtörik az átok: az önzetlen szeretet segített, s a háromszáz éve bolyongó hajós végre meglelheti örök nyugalmát…
Valahol, egy Isten háta mögötti angol faluban kiforgatnak a földből egy kelta keresztet, s ezzel felébresztik a szomszédos hegy gyomrában időtlen idők óta egy sárkány képében nyugvó gonoszt. A 13 éves Michael családja nem tudja mire vélni, hogy egy napon a fiú vörös és zavart tekintettel tér haza. Napszúrásra, esetleg drogozásra gyanakodnak, de ennél sokkal rosszabb történt; Michael veszélyes, új képességek birtokosa lett, s nem ő az egyetlen a környéken, aki hasonló változáson megy át. Tudatják vele: Michael is minden képzeletét felülmúló hatalomhoz juthat, ha megőrzi titkukat. Választania kell: lemond emberfeletti, ugyanakkor pusztító képességeiről és segít családjának a gonosz elleni küzdelemben, vagy csatlakozik a mágikus erőt birtoklók csapatához, kiszabadítja velük a sárkányt, aminek következtében minden, amit szeret, megsemmisül. Lélegzetelállító, mitologikus és fantasy elemekkel átszőtt mese a jó és a gonosz küzdelméről.
1844 januárjának egy borongós napján Londonból Leeds felé tart a vonat. A hideg vasúti fülkében a hosszú úton megismerkedik két útitárs. Az egyik Charlotte Bronte kisasszony, aki friss csalódással a szívében tér haza Brüsszelből. A másik Lockwood úr – akivel legutóbb mint az Üvöltő szelek egyik elbeszélőjével találkoztunk. „Úti olvasmányunk” pedig egy hosszú levél, amelyet évtizedekkel azelőtt írt valaki – aki már nem él –, valakinek – aki már szintén a sír lakója. A levél írója nem más, mint a rejtélyes és sötét Heathcliff, az Üvöltő szelek ördögi hőse, aki a sírig és a síron túl is reménytelen, keserű szerelemmel szerette Catherine Earnshaw-t – aki viszont szinte kettétépte magát két szerelmese az „angyali” Edgar Linton és az „ördögi” Heathcliff között. Annak az időszaknak a történetét tudjuk meg Heathcliff leveléből, ami az Üvöltő szelek-ből kimaradt: mi történt vele attól fogva, hogy sebzett szívű béreslegényként elszökik az Earnshaw-birtokról, és évek múltán nagyvilági férfiként tér vissza, hogy magának követelje Catherine-t – aki azonban már Edgar Linton jegyese.Lin Haire-Sargeant amerikai írónő, irodalomtörténész, a Bronte nővérek világának tudós ismerője, mesteri kézzel szövi történetébe nemcsak az Üvöltő szelek, de a Jane Eyre szereplőinek – és szerzőinek – életét is, és nagy beleérzéssel tölti ki a történet hézagait. Könyve méltó kísérője az Üvöltő szelek-nek, de önmagában is érdekfeszítő, romantikus regény.
A római Minutus Manilianus naiv-ironikus közvetítésével most Claudius és Nero korába kalauzolja az olvasót, hogy az utóvirágzását élő, hanyatlásnak indult római birodalom mindennapi életét mutassa be a mai szemmel látó és láttató művész történelmi hűségével és a tőle megszokott lebilincselő mesélőkészséggel. Főhőse ismét gyarló ember, a kor jellemző hibáival, de az örök igyekezete, amely minden korban, minden társadalomban a jobb, a szebb keresésére sarkall. Nero, a világtörténelemből megismert zsarnok, akinek a nevéhez Róma égése és az első keresztényüldözések fűződnek, merőben új, eredeti megvilágításban áll előttünk. Hiú és szeszélyes művész, maga előtt tetszelgő „emberbarát” ez a császár, aki magatehetetlenül kapálózik a minden porcikájában romlott augustusi birodalom elkerülhetetlen végzete ellen. Valóban elbukott-e Nero? Igaz-e, hogy öngyilkos lett? Hogyan váltak mártírokká a lenézett keresztények? Hogyan hordozta magában az új vallás kezdettől fogva a későbbi szakadások csíráját? Hihet-e egyáltalán fenntartások nélkül a racionálisan gondolkodó ember? Az író szenvedélyesen keresi a kielégítő választ ezekre a kérdésekre.- Mika Waltari - Az asszony és az idegen
„Mert mindennek megvan a mély, titkos értelme. Az utat, amelyet a sors kijelölt az embernek, végig kell járni, ő is azért volt talán olyan kemény és könyörtelen, mert többet és keserűbben szenvedett, mint más. De aki olyan mértéktelen boldogságot él meg, annak szenvedni is mértéktelenül kell. És az ismeretlen, titkos értelem talán mégis az ő életében vált valósággá, benne teljesedett, ha ő maga nem is tudja. Mert ha nem így van, hát meg kell, hogy álljon minden gyarló emberi ész… meg kell, hogy semmisüljön minden gondolkodás.”- Mika Waltari - Turms, a halhatatlan
Az egyiptomi Szinuhe, a római Minutus Manilianus szenátor és Marcus Mezentius proconsul, a világjáró Mikael Karvajalka után most az etruszk Lars Turms mondja el utazásokban és izgalmas kalandokban bővelkedő életét. Vezetésével időszámításunk előtt az V. században szemtanúi lehetünk a ladéi görög-perzsa tengeri csatának, majd bejárjuk az Égei-tenger fontosabb szigeteit, a korabeli Szicília városait, az utolsó királyától megszabadult Rómát és az etruszk városállamokat. Bepillantunk a görögök és a föníciaiak, a szikánok és az elümiaiak, a rómaiak és az etruszkok mindennapi életébe, hagyományaiba és hitvilágába. Izgalmas, drámai és mulatságos történetek közepette tirannusokkal és hadvezérekkel, kalózokkal és kalmárokkal, bölcselőkkel és művészekkel, papokkal és jósnőkkel ismerkedünk meg. Távoli kor alig ismert vagy merőben ismeretlen világa tárul elénk minden apró részletével, történelmi hitelességgel, s az örök emberi erényekkel és gyarlóságokkal. Változatos kulisszák között pereg a cselekmény váratlan fordulatokkal, lenyűgöző áradatban. Lars Turms ugyanolyan gyarló ember, mint Mika Waltari többi regényének főhősei. A történelem viszontagságai elszakították családjától, szülőföldjétől, még saját származását sem ismeri. A végzettel dacolva keresi önmagát, és belső kényszertől hajtva bejárja a korabeli ismert világ nagy részét. Erüx templomában megismeri Arszinoé-Istafrát, Aphrodité elbűvölő papnőjét, aki döntő befolyást gyakorol életének további alakulására, míg végül elíziumi élvezetek és hádészi gyötrelmek után megtalája önmagát és szülőföldjét. Történelmi személyek és csaták, ősi mítoszok és legendák elevenednek meg a szemünk előtt azon a kanyargós mezsgyén, ami a valóság és a képzelet, az ébrenlét és az álom, a világtörténelem és a babonák határán kígyózik Milétosztól Clusium városáig, a villámsújtott epheszoszi tölgyfától az etruszk királysírokig, Dionüsziosz, a ravasz jónai kalózkapitány, Dorieusz, a spártai Héraklész-ivadék, Mikon, a Kósz-sziget tudós orvosa, Tanakil, az örökifjú föníciai özvegyasszony, Xenodotosz, a perzsa nagykirály szolgálatába állt a felvilágosult görög, Hanna, a romlatlan szikul rabszolgalány, Lars Arnth, az ifjú etruszk arisztokrata gazdagítja Mika Waltari ezerarcú panoptikumát. Lars Turms nem bukik el, mint egyiptomi vagy római elődei, hanem a mélypontról is képes felemelkedni, vakon, majd egyre tudatosabban bízva önmagában. Nem éri be az átlagember osztályrészével, hanem a lehető legaprólékosabban meg akarja ismerni önmagát. Hosszú és nehéz iskolát jár végig, fenékig merít az élvezetekből és a megpróbáltatásokból, míg végül képes felülemelkedni minden emberi önzésen és kishitűségen, boldogítani tudja megtalált szülővárosát, és maga is kiegyensúlyozottan, elégedetten készül az istenek lakomájára, a halálra, hogy száz vagy ezer év múlva, új emberalakba születve, ismét fellelhesse egykori önmagát. Ez a regény tulajdonképpen az etruszk lukumólegenda monumentális, korhű és ugyanakkor a mai emberhez szóló lebilincselő feldolgozása. Ha a mítoszok ködében botorkáló egyik-másik hősében esetleg magunkra ismerünk, ez sem a véletlen műve, hiszen koroktól és világrészektől függetlenül örökérvényű az a következtetés is, amit Lars Turms viszontagságaiból és tépelődéseiből levonhatunk: az embert csak önimeretén alapuló önbizalma és hite emelheti a magasba, a halhatatlanok közé.- Mika Waltari - Johannesz ifjúsága
Mika Waltari 1951 februárjában hozzáfogott Johannesz Angelosz életének és a hajdanvolt Bizánc utolsó, tragikus évtizedének elbeszéléséhez. Amint nem kis öniróniával emlékezett vissza később erre az évre, a nyár vége felé döbbent rá, hogy hőse még el sem jutott Konstantinápolyba, amelynek ostromát és elestét a regény csúcspontjának szánta. Ekkor döntő elhatározással félretette a kéziratot, és a következő év márciusában elölről kezdte, illetve már Konstantinápolyba folytatta történetét. A kora tavaszi árvíz a vidéki nyaralójában alkotó Waltarit és művét is veszélyeztette: a jeges árban a kézirat egy része elveszett, az írót pedig ágynak döntötte a tüdőgyulladás. Johannesz Angelosz című regénye az év végére megjelent, a főhős ifjúságról szóló rész viszont feledésbe merült. „A könyv megjelenésével Johannesz Angelosz útra kelt, hogy soha többé ne térjen vissza hozzám” – írta róla Mika Waltari. De ebben az esetben Satu Waltarinak, az író egyetlen leányának jóvoltából a hős mégis visszatért megálmodójának halála után, hogy elmesélje ifjúságának kalandos vándorlásait a háborúktól feldúlt és újabb egyházi szakadástól fenyegetett Európában. Mika Waltari újra és újra megfiatalodó magyar olvasótábora is bizonyára örömmel fogadja az egyik kedvence történelmi regénysorozatának ezt a megkésett kötetét, amely a világtörténelem sorsdöntő korszakának monumentális korszakának monumentális körképét tárja elénk a biztos kezű alkotóművész palettájának ragyogó színeivel.- Mika Waltari - Az ország titka
Marcus Mezentius Manilianus, az ifjú római polgár Alexandriában tölti a telet, szerelmét, Tulliát is odavárja Rómából. Csömörig lakott már minden testi gyönyörűséggel, melyet az elpuhult keleti nagyváros fürdői kínálnak, s egyre inkább tudásra éhesen tanulmányozza a híres alexandriai könyvtár tekercseit. Lassan arra a felismerésre jut, hogy az idő, melyben él, nagy világfordulattal terhes. A filozófia, a csillagászat, a régi jóslatok mint azt sugallják, hogy mintegy harminc évvel azelőtt meg kellett születnie valakinek, aki a világ királya lesz. Egy furcsa, keleties öltözetű férfi zaklatott szavaira lesz figyelmes az egyik téren, s hirtelen elhatározással hajóra száll, hogy eljusson a zsidók fővárosába, Jeruzsálembe, s felajánlja szolgálatait a világ új urának. Jeruzsálem előtt, egy hegyen aztán római katonákat pillant meg, átkozódó, síró tömeget, s három keresztfát: a középsőn Jézus függ, a felirat szerint a zsidók királya. Megtalálta hát, akit keresett, de későn. Vagy mégsem? Ahogy telnek a napok érthetetlen hírek jutnak a fülébe, különös jelenések tanúja lesz Marcus, s elhatározza, utánajár a dolognak. Waltari regénye az Újtestamentum világába viszi el az olvasót. Szemünk előtt elevenednek meg Jézus életének eseményei, érthető-érthetetlen csodák tanúi leszünk mi is, míg a Biblia rendkívül érzékletesen megjelenített tájait járva megismerkedünk mindazokkal, akik részesei az evangéliumi történetnek.- David Herbert Lawrence - A tiszteletes úr leányai - A szűz és a cigány
A modern kritika Lawrence-t századunk legnagyobb angol írói közt tartja számon. E korai kisregénye, a Tiszteletes úr leányai, a legjobb oldaláról mutatja be: már teljes írói érettségben, kialakult, sajátos világszemlélettel, de még annak túlzásai nélkül.A történet az író számára örök helyszínül szolgáló, rohamosan iparosodó angol bányavidéken játszódik. Mr. Lindley az új bányászfalu, Aldecross tiszteletese. Az eldurvult, közönyös bányászlakosság nem valami szívélyesen fogadta. Így aztán az évek során az előkelő tiszteletesből és feleségéből lassanként minden tartás kihalt. Csak a gyerekeikbe próbálták elkeseredetten belenevelni az előkelőséget.
A két legidősebb leány – Mary és Louisa – szerelemről és boldogságról álmodoznak. Azonban amikor Mary hozzámegy feleségül a nyomorék, fiatal tiszteleteshez, csupán érdekből, Louisa fellázad. Ettől kezdve élete megváltozik, de eltökélt szándéka, hogy csak az a férfi lesz az övé, akit szeret…
- Julia Barrett - Önteltség és önámítás
Házuk idilli nyugalmában látjuk viszont Georgiana Darcyt, aki immár ifjú sógornője, Elizaheth Bennet Darcy mellett ismerkedik a világgal. A lelke legmélyéig romantikus lányban korábbi szerencsétlen afférja Widcham hadnaggyal mély nyomokat hagyott, és megfogadta, hogy soha többé nem adja férfinak a szívét. Fogadalmának azonban kemény próbákat kell kiállnia, amikor a háborúból visszatér gáláns Heywood kapitány elkezdi elhalmozni figyelmességeivel. Közel sem jelent hasonló fenyegetést James Leigh-Cooper, a tehetséges ifjú építész, ugyanis az alakoskodni képtelen, egyenes fiatalembernek valahogy minden találkozásukkor sikerül felbosszantania a lányt. Mindeközben a Bennet család körül keveredő botrány azzal fenyeget, hogy mindörökre tönkreteszi a család jó hírét. Sikerül-e tisztára mosni a Bennet nevet, és megleli-e végül Georgiana az igaz szerelmet? Minden kiderül ebből a mesterien szövődő történetből, amely méltó módon állít emléket az egyik legkedveltebb angol regényírónak.- Anya Seton - Katherine I.
A gyönyörű Katherine kolostorban nevelkedett kamasz lányként kerül az angol udvarba, Chaucer és a fekete halál századában. Nővére Chaucer jegyeseként segíti beilleszkedni a csodás, de mégis annyira idegen közegbe. Katherine ebben a veszélyes és romantikus korszakban érik asszonnyá. Ámulva látja az udvari pompát, fényűzést, a lovagi harcok kegyetlenségét. Ártatlansága, bájosan nyitott természete, különlegesen vonzó személyisége kiragyog a despota Plantagenetek intrikáktól bűzlő udvarából. Varázsos lénye ellenére – hozomány híján – egy faragatlan földesúrhoz kényszerítik, akit az együtt töltött idő során tisztelni kezd, megszeret őszintesége és egyenessége miatt. A több évtizedes háború, amely az országot sújtja, újra és újra elszólítja férjét mellőle, így az asszony egyedül kénytelen helytállni a birtokon, ahol emberségével, mély együttérzésével segítő úrnőjévé válik a nyomorgó jobbágyoknak. Ezt a kulisszát hasítja fel John of Gaunt, a király fia, aki szenvedélyes szerelemmel, akár álruhába is bújva ostromolja a férjes asszonyt.Katherine eddig mindig méltósággal vállalhatta sorsát, de most képes-e megőrizni emberi tartását gyilkosság, házasságtörés, háborúk mocska, parázsló egymásra találások és magány örökös váltakozása ellenére?
Anya Seton műve 1954-es megjelenése óta hazájában máig a legolvasottabb regények között van. Két kötetben megjelenő magával ragadó könyv Katherine Swynford és John of Gaunt szerelmének igaz története; a szerelemé, amely megváltoztatta a történelmet, azé a két emberé, akiket a brit királyi család őseiként tartanak számon.
- André Castelot - Miksa és Sarolta
(Habsburg pár Mexikó trónján)
- Julia Barrett - A harmadik nővér
...és egyébként elkeztük tervezni, hogy hova rakjuk a következő három könyvszekrényt...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése