Ugrás a fő tartalomra

Agymenés

PL vs. Moly.hu pontozás

Régóta görcsölök azon, hogy a blog és a moly.hu pontozási rendszere közti - igazából áthatolhatatlan - szakadékot valahogy áthidaljam. Arra gondolok, hogy a moly-on - már bocsánat -, de boldog boldogtalan dobálja a könyvekre az 5 csillagot (vagy akár az egyet), és ezzel az adott könyvet indokolatlanul emeli nem megérdemelt magasságba, vagy löki érdemtelenül a mélybe.



Ez persze abból ered, mert az illető olvasók (most még velem együtt) ott azt pontozzák, hogy az adott könyv mennyire tetszett, mennyire volt olvasmányos, kalandos, mennyire adta azt az olvasmányélményt, amire olvasója áhítozott. Ez persze érthető valahol. Baráti beszélgetésekben én is sokszor dobálózom azzal, hogy ez vagy az a könyv 10/10, ha rá akarom venni egyik-másik kedves barátomat, hogy márpedig azt a könyvet érdemes elolvasnia.
Itt a PL-en persze nekem is megvan a könyvekről a véleményem - le is írom -, a pontozásuk viszont alapvetően más. Gyakorlatilag talán az időtállóságukat veszi alapul (legalábbis valami ilyesmi volt a szándékom, bár a pontrendszer alapja ugye nem tőlem származik).
Amennyiben itt egy könyv 6 pontot kap, az elmondhatja magáról, hogy már egy jobbfajta könyvről beszélünk, (a moly-on ez ugye 60%-os rating, amin alap esetben el sem gondolkoznék, hogy elolvassam-e, ahogy a 70%-os vagy a 80%-os könyveken sem, annyi ott a 9x%-os könyv) a 7 pontosak pedig szinte minden esetben az árukat is megérik az adott irodalmat kedvelők számára.

Arról viszont, hogy egy könyv 9, vagy 10 pontot kapjon, ebben a pontozási rendszerben alig-alig lehet szó, hiszen például az elmúlt 2-3 évben hány olyan könyv jelent meg, ami teljesen új irányvonalat, teljesen új alműfajt/zsánert indított útjára témaválasztásával, egyedi hangulatával, vagy egyszerűen "csak" írója zsenijének köszönhetően?
Én bizony túl sokat nem tudnék felsorolni most hirtelen (de várom az ötleteket, példákat azért).

Egy átlagos - de iszonyúan jó - könyv maximuma tehát 8 lehet, ami az idő múlásával lassan 9-re majd 10-re emelkedhet, vagy beleveszik a többi, tizenkettő-egytucat könyv közé, de ezt már nem mi fogjuk eldönteni.
(A Pörgés is például 2005-os, és ahogy egy régi barátom megjegyezte - akinek nagyon tetszett -, hogy az is gyakorlatilag visszanyúlás a régi iskolához, a Nagy Öregekhez, szóval még az sem lehetne 10-es sem, esetleg MÁR 9-es!)

Van annak valami értelme, amit írtam? Érthető? Vagy megint csak becsavarodott az agyam és igazából semmi különbség a két rendszer közt?

Megjegyzések

  1. Igazából sosem nézem meg a pontozást, hanem elolvasom a leírást :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Haladó gondolkodásra vall! :D

      Törlés
    2. Ja és grat a világ leggyorsabb kommentjéhez! :D
      Posztolás után még beleírtam 1 fél mondatot, save, és a kommented már itt várt ennyi idő alatt. :)

      Törlés
  2. Felugrott RSS olvasóban az új post :-)

    VálaszTörlés
  3. hát, nem tudom. én nem vszem ennyire komolyan a pontozást, nem vagyok ennyire precíz.:)

    VálaszTörlés
  4. Én sem igazán a pontozást nézem, hanem elolvasom, hogy mit írtak/írtál az adott könyvről. Vettem már meg könyvet azért mert valaki dícsérte.

    Plusz ez a "csillagozás" a Molyon nem mindig átgondolt dolog (részemről sem), főleg, ha az ember nem idokolja, hanem csak "reflexből" klikkel egyet, az emlékei alapján.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen. Ez szerintem is így van, ezért nem is viszek fel a moly-ra olyan könyvet visszamenőleg, amit nem most frissen olvasok, mert ott max egy random számot tudnék becsillagozni, de szinte csak véletlenül lenne valós értékelés.

      Törlés
  5. Szerintem nagyon érthető a dolog :) - bár a pontozást én sem veszem ennyire komolyan. Sokkal fontosabb, amit írsz DE nekem kifejezetten szimpatikus, hogy ennyire komolyan veszed.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha más szerint is van értelme ennek a gondolatnak, még ha te (ti) nem is foglalkoztok ezzel komolyan (mellesleg én sem, de valahol mindig zavar, ha egy-két hét elteltével rájövök, hogy túl, vagy alul pontoztam egy könyvet)
      Kiolvasás után ezért is nem írom meg már rögtön az értékelést, és megírás után meg nem posztolok rögtön, hanem várok 1-2 napot, hogy ülepedjen az élmény, és ne írjak túl nagy valótlanságot le az ismertetésbe.

      Törlés
  6. Én kb ezért hagytam le a pontozást a blogról. Ugyanúgy meg van az a szerencsétlen/szerencsés könyv az én számom nélkül is. Másoknál szívesen nézem, mennyire értékeltél, de én már nem látom értelmét.
    Mert ha pl most étékelek egy x könyvet 10-esre, későbbi olvasmányaim között meg majd lesz egy olyan, ami fényévekkel felülmúlja, akkor ugye menjek vissza levonni 1-2 pontot. Ááá, okosabb embereknek ez megy, én csak dobálózok a nagy számokkal. Valamit csak meg lehet abból érteni, amit összeírok :D

    Molyon a pontozás annyira nem határozza meg, mit is olvassak. Annál inkább egy negatív vélemény. Akár hónapokat is halasztom, mert valaki azt mondta, hogy szörnyű. Nem okos döntés, de émmmmácsak ilyen vagyok :p

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na az engem is le szokott kicsit lassítani, ha negatív véleménybe szaladok bele - főleg, ha valamennyire már el is fogadom az illető véleményét más könyvek kapcsán írt értékelései miatt.

      És igen, én most azon agyalok, hogy pár könyvet 1-2 ponttal lejjebb veszek itt a blogon. (Csak nincs kedvem még hozzá!) :D

      Törlés
  7. Nemrég agyaltam a pontozáson, amikor néhány könyvről merengtem... érdekes, egy bizonyos idő elteltével a fejemben lévő pontozás megváltozik, kell egy "lecsengési" (vagy "lebontási":D) idő. De nem mindegyik könyvnél, mert van jó néhány, amikről tudom, hogy évek múlva se csökken a szememben az értéke.
    De az előbbi kategóriával gondban vagyok. Keressem vissza, és írjam át? Vagy kiegészítésként tegyem hozzá az új pontot?
    Aztán arra jutottam, hogy a fene görcsöl ezen, nem könyvelő vagyok, hogy mindent pontosan számon tartsak:) De tök érdekes ez a dolog, örülök, hogy írtál róla:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bár én sem vagyok könyvelő, a blog indítása után kb. 2-3 hónappal (szóval nem volt annyira sok könyv még fenn), én átpontoztam mindet visszamenőleg, mikor végre rászántam magam. Azért, mert ha valami nagy dolog nem történik, az amit írunk ide-oda fenn fog maradni "örökre", és nem szeretném, ha valami nyilvánvaló hülyeség maradjon hátra tőlem, amit egész könnyen orvosolhatok. :D

      Törlés
  8. A pontozási rendszer anomáliája bizonyos esetekben egyszerűen korrigálhatatlan.
    Vegyünk például egy kiváló szépirodalmi regényt, ami előtt mindenki leborul, és szórja rá a MOLY ötösöket. Aztán ott van egy végtelenül szórakoztató, de valljuk be - egyszer olvasható limonádé, esetleg vámpíros-@aszos, és sutty, az is 5 pontos. Nos akkor mi van?
    Nekem a MOLY pontozási rendszere az adott műfaj élvezeti értékét jelenti, se többet, se kevesebbet.
    Szó sincs műelemzésről, 1-1 könyv darabokra tépéséről, az irói eszköztáron való filozofálásról. Egyszerűen...tetszett-nem tetszett...
    A kommenteket már érdemes figyelembe venni, de ott is látszik, hogy aki lehúz egy-egy szuperkönyvet... lehet csak langyit olvas, és véletlen futott bele egy nagyhalba, amit értékelni ugyebár nem képes, mert nincs hozzászokva.

    Apropó, műfajok között sorrendet állítani mindig bajos, sokszor pedig egyenesen sértő az olvasóra nézve...tehát ezt mindig jobb inkább figyelmen kívül hagyni, és valljuk be...nincs is szükség rá.

    VálaszTörlés
  9. Én soha nem nézem a pontozást, mivel minden ember számára más és mást jelent adott könyv. Számomra az a szuper könyv, amit bármikor szívesen olvasok újra és még mindig élvezem a történéseket, annak ellenére, hogy már vagy tizedjére olvasom.:)De sok olyan könyv van, ami szinte csak egyszer olvasós.MOLY pontozása nekem sem tetszik, ezért nem is mérvadó számomra.Viszont a könyves blogok kommentjei már jóval többet mutatnak az adott könyv minőségéről.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az azért látszik, hogy általában senkit nem érdekel a pontozás maga, csak engem. Én viszont olyan számot álmodnék meg minden könyvnek szívem szerint, ami évek múlva is megállja a helyét. Tudom, hogy ez hülyeség, de ez a heppem. :)
      Ez az ORCA-féle pontozás azért elég nagy lépés efelé a cél felé.

      Törlés

Megjegyzés küldése