Dan Simmons - Hyperion

Dan Simmons - Hyperion

(Hyperion 01.)

Dan Simmons - Hyperion
(Hyperion Cantos 01.)
Eredeti megjelenés: 1989
Magyar kiadás: Agave Könyvkiadó, 2010 (Cherubion, 2001)
Hossz: 537 oldal
Műfaj: sci-fi
Fordította: Huszár András

Tartalom:

Egy pap, egy katona, egy költő, egy tudós, egy nyomozó, egy templomos kapitány és egy diplomata, hét ember, hét teljesen eltérő életút, s ami közös bennük: a Hyperion. 

A 29. században az emberiség uralma galaxisokra terjed ki, polgárai gyarmatbolygók százait népesítik be, a Hegemóniát azonban külső és belső veszélyek is fenyegetik: küszöbön áll a háború a barbár számkivetettekkel, miközben az emberi civilizáció életét segítő, kiismerhetetlen MI-k rejtélyes terveket kovácsolnak. A pattanásig feszült helyzetben hét zarándok indul útnak, egy peremvidéki bolygó, a Hyperion felé. Úticéljuk a téridő törvényeinek fittyet hányó legendás Időkripták és a félistenként tisztelt, rettegett gyilkológép, a Shrike. Heten vágnak neki az útnak, ám közülük csak egy élheti túl a zarándoklatot, annak az egynek viszont teljesülhet leghőbb kívánsága. 

Dan Simmons 1989-es könyve, a Hyperioni énekek néven ismert ciklus első kötete a sci-fi megkerülhetetlen alapműve, amely 1990-ben elnyerte a Hugo- és a Locus-díjat. A Canterbury mesék szerkezetére épülő regény egyszerre nagyszabású űropera és irodalmi kaland, gondos karaktertanulmány és társadalomkritika, zsánereken átívelő kutatás a világegyetem titkai után.



A Hyperion 2001-es első magyar nyelvű megjelenése óta szemeztem ezzel a könyvvel. Tetszett a tartalma, az akkori fórumokon olvasható méltató kritikákat is olvastam, meg a külföldi neves díjak amiket megnyert, eleve arra predesztrinálták, hogy elolvasom azonnal, de pont abban az időben ébredtem rá, hogy jó-jó a sci-fi, de a fantasy az én igazi kedvencem. Ezért a könyv végül beszerzetlenül maradt - és olvasatlanul. (Mellesleg azt is meg akartam várni, hogy amikor elolvasom, a sorozat mind a négy részét egyszerre tudjam olvasni (már akkor sem bíztam annyira sajnos a magyar könyvkiadásban, hogy biztos lehettem volna benne, hogy a többi kötet is bizton kijön magyarul.)

2010-ben láttam, hogy a könyv újra megjelent magyarul - új fordításban - az Agave jóvoltából, ezért (miután kijött a második rész és megígérték, hogy jönnek a további részekkel is - [bennük még hiszek]) be is szereztem, és most végre el is olvastam. 

Az új fordításnak biztosan jogi okai voltak, de az érdekelne, hogy melyik fordítás a jobb. Ahogy láttam, az előző kiadásban sok nevet meghagytak angolul (cégek, technológiák, stb...), ami talán nem volt egy buta ötlet, nem mintha lefordítva annyira rosszul hangzanának néhány kivételtől eltekintve, de ezen kívül vajon van különbség köztük? (Egyszer, ha sok időm lesz, lehet elolvasom az első kiadást is.) [Ahogy közben olvasgatom máshol, nem sok, vagy nem sokan olvasták mindkettőt.][Itt egy nagyon jó kis interjú a két fordítóval a Hyperion kapcsán az sfmag.hu-ról.]

Térjünk rá a tartalomra. 

Agyeldobás az első történettől kezdve a könyv legvégéig (ami konkrétan pont egyáltalán nem tetszett ellentétben az egész művel, de mivel van folytatása, nem voltam túlságosan letörve). Lenyűgözően felépített világ,  kezdve a legapróbb csak megemlített mütyürkéktől az egész Hegemónián át a mesterséges intelligenciákig vagy a Fájdalom Uráig. A könyv minden oldalán többször találkozunk valami apró, lezseren odavetett kuriózummal, technikai fejlesztéssel, a történetekben éppen soros helyszín varázslatosan egyedi flórájával, faunájával, amiknek épp lehet, hogy a történet szempontjából semmi szerepe nincsen, de egyszerűen elsöprő tömegük, sűrűségük miatt olyan hangulatot teremtenek, annyira bevonják az olvasót a könyvbe, hogy szinte azon csodálkozunk - és reménykedünk -, hogy a Költő szavai vajon csak a költőkre vonatkoznak, az írókra nem?

"...A költők a valóság tébolyult bábái. Nem azt látják, ami van, vagy ami lehet, hanem hogy minek kell lennie.”

A zarándokok által elmesélt történetek - gyakorlatilag novellák a könyvben -, valamint az összekötő átkötések hangulata is lebilincselő. Tökéletes egésszé forrasztja össze a "novellák" totálisan - még szinte műfajában is - más stílusát, nyelvezetét. Sokakkal ellentétben nekem a legjobban az első sztori tetszett, a Pap története, talán mert az viselte magán legjobban a sci-fi mellett a fantasy/(horror)/kaland stílusjegyeit is, és emellett még elgondolkodtató is volt. Valamint az egyik legkönnyebben érthető. Arra gondolok, hogy a története lineáris, ráadásul naplószerű, pontos időmeghatározásokkal, míg a többiek történetét néhol elég kalandos követni, köszönhetően a bolygón maradottak és a különböző sebességgel haladó űrjárók közti időeltolódásoknak (egyik részben még az egyik szereplő 18 éves a másik 19, mikor a következő fejezetben újra találkoznak (1 év múlva), az egyik 19 éves a másik 37!), valamint az egyáltalán, semmilyen szempontból nem lineáris történetmesélésnek. De ezzel nincs baj, egyszerűen nem lehet annyira gyorsan olvasni, mert figyelni, sőt néha gondolkozni kell! :)

"...Ha az egyháznak meg kell halnia, haljon hát meg – de haljon meg dicsőn, a Krisztusban való újjászületés biztos tudatában. Ne önként és dalolva, de becsülettel, bátran és szilárd hittel vonuljon a sötétségbe, követve az előttünk vonuló milliók példáját, eleget téve mindazon nemzedékekkel szembeni kötelességének, akik a haláltáborok elszigetelt némaságában, a nukleáris gombafelhők képében, a rákos betegek osztályán és a pogromokban néztek szembe a halállal; akik a sötétségbe menetelve remélni már nem tudtak, de imádkozni és bízni még igen. Imádkozni és bízni abban, hogy nemhiába történt mindez, hogy volt valami értelme, amiért megérte elszenvedni azt a sok fájdalmat, meghozni azt a sok áldozatot."

Mivel nem akarok semmit elszpoilerezni, nem írom le, melyik zarándok mit és hogyan mesélt el, de annyit mondhatok, hogy van bennük bőven torokszorító dráma, klasszikus - talán William Gibson - Neuromancer-én (1985) érlelt - adathalász cyber-látomás, akció, nyomozás, szex, szerelem, teknofil orgia, időcsúszás, kaland, vallás, háború, delfinek, egyszóval minden, amit 537 oldalba csak bele lehet sűríteni. Mindenesetre senki ne arra gondoljon, hogy itt űrcsatákról (na jó, kicsit) vagy lézerpisztoly párbajokról (na jó, kicsit!) fog olvasni, vagy esetleg a galaxis meghódításáról (na jó, kicsit :) ), itt inkább az EMBER(iség) áll EGY Isten, mint bírája előtt, hogy vajon érdemes-e arra, hogy egyáltalán fennmaradjon, valamint számtalan más teológiai, filozófiai, társadalomelméleti kérdés van feszegetve.

"...– Apa – szólalt meg Rachel –, szeretnék kérdezni valamit, amit kétéves korom óta már legalább kismilliószor megkérdeztem. Hiszel Istenben?
Sol nem mosolyodott el. Nem tehetett mást, mint hogy ugyanazt a választ adja, amit már kismilliószor adott.
– Várom, hogy hihessek."

A mű nyelvezete nekem nagyon tetszett, tele van költői képekkel, szinte mindegy, hogy esetleg épp milyen szörnyűségről mesél az író. Sok versrészlet is van a könyvben, de azoktól mondjuk pont nem estem hanyat - úgy látszik, a XIX. század angol romantikus költészete nem az én asztalom.

"...A legtöbb holttest körül ott lebegett saját, vérből és szövetből képződött naprendszere."

Az Agave Hyperion borítója nagyon tetszik, bevallom, hozzájárult ahhoz, hogy végre beszerezzem ezt a szuper könyvet - bár az a sárga borítós (lengyel kiadás) még sokkal jobban tetszik -, de mit akarna jelenteni? Golyókkal artistáskodó szereplők ugyanis pont nincsennek benne (meg labdák se).

Értékelés: 10/10