Ugrás a fő tartalomra

Decemberi könyvmegjelenések

A decemberi hónap ünnep a könyvkiadóknak is, ezért túl sok újdonság - egyenlőre így látszik - idén már nem fog megjelenni tőlük. Az általam legjobban várt két könyv ezek közül is (Weeks és Abercrombie) inkább csak a reményeim szerint fog még idén megjelenni, de pontos hír nincs róluk egyenlőre.Rajtuk kívül még az új M.A.G.U.S. novelláskötet lesz megvéve, a többi egyenlőre nem hozott lázba. 

A havi könyvmegjelenési posztokat egyébként folyamatosan frissítem, ahogy új könyvekről lesz tudomásom, tehát megéri néha (hó végén legalább) visszanézni. A novemberi lista is egészen másképp néz ki most, mint a kiposztolásának idején.

Egy jó hírem van még a sci-fi/fantasy rajongóknak. 2012 tavaszától új kiadó indítja be munkáját kis hazánkban, az Ad Astra Könyvkiadó, akik Magyarországon hiánypótló kötetek kiadásával fognak foglalkozni. Kezdő köteteik Paolo Bacigalupi - The Windup Girl című biopunk (WTF!!!) regénye és Catherynne M. Valente - Deathless című műve lesz. Izgatottan várom személy szerint mindkét könyvüket! Sok sikert nekik!

Christian de Montella - Grál - A névtelen lovag
Tim Davys - A lefejezett keselyű rejtélye
Licia Troisi - Sárkánylány III. - Aldibah homokórája
Diane Carey - Katlan (Aliens)
Kristin Cashore - Zsarát
Terry Pratchett - Kallódó kontinens
Guillermo Del Toro - A kór 2. - A bukás
J.R.R. Tolkien - A Hobbit
Michael A. Stackpole - Én, a Jedi (SW)
Legendák és Enigmák - Kardok a ködben - M.A.G.U.S.
Jim Butcher - Dresden Files 01. - Pusztító vihar
Andreas Eschbach - Összeomlás
Dean Wesley Smith, Kristine Kathryn Rusch - Világok határán (Star Trek)
Robert Charles Wilson - Örvény
Brent Weeks - Éjangyal trilógia 3. - Az árnyakon túl
Horváth György - Ólompegazus
Massár Mátyás - Balor szeme
G. F. Urseri - Bellandor öröksége
Tutmozisz - A Teremtett Világ
Lisa Jane Smith - Stefan naplója - A kezdetek

Megjegyzések