2011. december 29., csütörtök

Max Brooks - World War Z - Zombiháború

Max Brooks - World War Z - Zombiháború

Max Brooks - World War Z: An Oral History Of The Zombie War
Eredeti megjelenés: 2006
Magyar kiadás: Könyvmolyképző Kiadó, 2011
Hossz: 405 oldal
Műfaj: horror, dokumentum-regény, disztópia, sci-fi
Fordította: Pásztor Zoltán

Tartalom:
A zombiháború kis híján elpusztította az emberiséget.
Az ENSZ háborús vizsgálóbizottságának munkatársaként Max Brooks találkozott a győzelem kulcsfiguráival. A világszervezet hivatalos jelentésébe végül csak statisztikai adatok kerülhettek, Brooks azonban úgy döntött, hogy a túlélők elé tárja mindazt, ami a jelentésből kimaradt. Az interjúkötetből megismerhetjük Kuang Csingsu doktort, aki megvizsgálja a nulladik beteget, és találkozhatunk Paul Redekerrel, az Oránia-terv atyjával is. A zombiháború veteránjai, az apokalipszis haszonélvezői és elszenvedői is nyilatkoznak a kilátástalannak tűnő harcról, a kormányok ballépéseiről, az emberi gyávaságról, ostobaságról, és a derengő fényről az alagút végén. E személyes hangvételű beszélgetések hű képet festenek a járvány borzalmas történetéről, pontosan dokumentálják a társadalmi és politikai változásokat, mégis megmarad bennük a legfontosabb: az emberi tényező.
Brooks természetesen tisztában van vele, hogy a leírtak talán túlságosan felkavarják egyes olvasóit, de vállalja a kockázatot, mert úgy véli, nem rejtőzhetünk zsibbasztó statisztikák mögé.
Mindenkinek tudnia kell, milyen volt valójában a zombiháború.



A szavazatok alapján Max Brooks - Word War Z könyve érdekelte most a legjobban az olvasókat itt a blogon, és mivel engem is nagyon izgatott, hogy milyen lehet egy zombikról szóló KÖNYV, ami a szó szoros értelmében nem is horror, hanem DOKUMENTUM-REGÉNY, egyáltalán nem esett nehezemre előre venni az olvasmányos listámon.

Max Brooks (1972 - )
A könyv a meg nem határozott nagyon közeli disztópikus jövőben játszódik (vicces, de igazából már a múltban, hiszen Fidel Castro még él a könyvben, miközben ugye már 2008-ban meghalt - [lehet, hogy az Alpha egységek elvégezték a feladatkat, és nem robbant ki a járvány???]), a kb. 10 éves Első Zombi Háború után. A tartalom meglepően jól összefoglalja, mi vár ránk a könyvben. Az emberiség legyőzte az élőhalott veszélyt, na de milyen áron? A háborúról szóló jelentése miatt a szerző meginterjúvol jópár túlélőt, akik valahogy túlélték az apokalipszis-szerű háborút. A közvetlen, személyes hangvételű jelentést azonban az ENSZ kérésére statisztikai adatok szintjére átírja, a kimaradt sztorikat könyvbe rendezve kiadja, hogy sose feledjük, hogy zajlott ez az egész háború.
Ennyi van a 3 oldalas előszóban, onnan pedig gyakorlatilag egy interjú-kötet az egész könyv mondjuk Havas Henrik stílusában. Párbeszéd nincs, csak a szerző kérdései és narrálása, hogy az intejúalany beszéde közben milyen metakommunikációs jeleket használ - valamint természetesen a kérdezett válaszai.

Huhuhúú, de rosszul hangzik ez egy igazi (túlélő)horror-ra, vagy akcióra váró könyvolvas számára!!! Igaz?!
Az hát, de ne szaladjunk messzire azért, mert SEMMI PROBLÉMA nincs ezzel a formával, sőt!

Először is, a maradék 400 oldal tömény izgalom, amit az épp interjúvolt (elég sok) szereplő egyes szám első személyű háborús elbeszélései garantálnak. Van a megkérdezettek közt természetesen sok politikai vezető, hivatásos katona, de rengeteg a sors által véletlenszerűen kiválasztott túlélő-civil is, mint például, űrhajós, vak kertész, mélytengeri búvár, őrült gyermek, ortodox pap, hacker, tv-s celeb, harcikutya kiképző és még sorolhatnám napestig. A szereplők történetei által bejárhatjuk konkrétan az EGÉSZ világot (Magyarországot a Diósgyőri vár (és védői) képviselik nem túl nagy sikerrel) Észak-Korea, Japán, Amerika, Kuba, Kína, Antarktisz, Franciaország, Dél-Afrika, Nemzetközi Űrbázis, hogy csak pár helyszínt említsek. 
A történetek nem meglepő módon a zombi-ember háború csatáinak felelevenítéséről szólnak, a technika hatástalanságáról, az országok bukásáról, a nélkülözésről, az átélt borzalmakról, az emberiség gerincének megroppanásáról, valamint - persze, de nem bántóan buta módon - az emberi nagyságról és küzdeni akarásról. 
A könyv 15. oldalán tudtam már kb., hogy ez nagyon fog tetszeni, izgultam végig, hogy most mi  lesz, hogy lesz, pedig ugye az elején kiderül, hogy győzünk, szóval igazán lehetett volna nyugodtabban is olvasni, de nem ment. Ezek a rövid - általában 2-10 oldalas - történetek annyira jól kitaláltak és megírtak - legalábbis nekem nagyon tetszettek, hogy szinte elfelejtettem, hogy nem egy második világháborút feldolgozó valóságos borzalmakról szóló interjúkötetet olvasok, csak egy fikciót, és ezt nagyon kevés könyvnél éreztem. 

Miről nem írtam még egy zombiháborúval foglalkozó könyvnél?
Ja, a zombikról! Pont olyanok, mint a filmekben. Többször mondtam már, hogy ők a kedvenceim, nem tudom miért. A vámpírok nem mozgatnak meg bennem semmit, hiába van ez a nagy hype körülöttük már évek óta. A filmek is gyengék általában amik róluk szólnak, na de a zombik és a róluk szóló filmek... az igen! 
Szóval lassúak, buták, mérhetetlenül sokan vannak, erősek, csak akkor "halnak meg", ha elpusztul az agyuk és meg akarnak minket enni! Pont ahogy szeretem őket.
Viszont a könyv is miattuk veszített el 1 pontot. 
Az egyik fő motívum volt a könyvben a tengerből támadó zombik, amivel nem is lenne semmi bajom, de az egyik történetben egy atomtengeralattjáró merül le az óceán fenekére olyan szintre, ahol már félő, hogy a tengeralattjáró nem bírja a nyomást és összeroppan. Ott találkoznak az óceán fenekén vonuló zombi-hordákkal!
WTF!!!
Hát azért az ő fejük is szétmegy simán akkora nyomáson, ilyen tekintetben nem természettfeletti lények. Ez oltári nagy baromság, amit nem ment az a tény, hogy persze az egész könyv is az (bár persze roppantul szórakoztató is mellette)! :D
Van még benne pár apró butaság, de ezen kívül olyan, ami rontaná az értékelést, nincsen, persze azért nem árt kicsit nyitottnak lenni a dologra. - Na jó, egy példa: hogy lettek ennyien és mitől lett zombi az első? Már az elsőkre is gyorsan és azonnal ráment a katonaság, de nem tudták megállítani azt a kevés zombit? Aztán meg "simán" a több milliárdot?

Külön tetszett még benne, hogy mikor már vége volt az egész háborúnak, jön még pár olyan történet, amik a háború utáni életet mutatják be, roppant hangulatosan:

"...Múlt héten legénybúcsút tartottunk az egyik szomszéd srácnak. Elkértük a környék egyetlen működő DVD-lejátszóját meg egy-két békebeli pornót. Az egyik jelenetben Lusty Canyont három ürge sorozta egy ilyen gyöngyházmetál BMW Z4 kabrió motorháztetőjén, én meg csak arra tudtam gondolni, hogy ma már biztos nem gyártanak ilyen fasza verdákat."

Értékelés: 9/10

A könyvből már forgatják a filmet - talán Brad Pitt főszereplésével -, amit már az eddigieknél is sokkal jobban várok! Ebből szenzációsan jó (de legalábbis iszonyúan látványos) zombifilmet lehetne csinálni, amelyek telis-tele lehetnének látványos tömeg(pusztító) jelenettel, iszonyú méretű zombi hordákkal, látványos csatákkal. Remélem nem fogunk csalódni jövőre a mozikban!

2011. december 25., vasárnap

Patrick Rothfuss - A bölcs ember félelme

Patrick Rothfuss - A bölcs ember félelme
(A Királygyilkos Krónikája: Második Nap)

Patrick Rothfuss - The Wise Man's Fear
(The Kingkiller Chronicles: Day Two)
Eredeti megjelenés: 2011
Magyar kiadás: Gabo Könyvkiadó, 2011
Hossz: 997 oldal
Műfaj: fantasy
Fordította: Bihari György

Tartalom:
Második nap
„Három dolog van, amelytől minden bölcs fél: a viharzó tenger, a holdtalan éjszaka és a szelíd ember dühe.” A nevem Kvothe. Hercegnőket loptam vissza sírdombokban alvó királyok mellől. Felégettem Trebon városát. Feluriannal háltam, majd ép bőrrel és elmével távoztam. Fiatalabban csaptak ki az Egyetemről, mint amennyi idős korában a többséget odaengedik. Olyan utakon jártam a holdfényben, amelyekről mások nappal is félnek szólni. Istenekkel beszéltem, asszonyokat szerettem, olyan dalokat írtam, amelyek hallatán a kobzosok elsírták magukat. Hallhattál rólam.
Így kezdődik egy hőstörténet a hős tulajdon szempontjából – egy mese, amelynek nincs párja a fantasy-irodalomban. A bölcs ember félelme a királygyilkos krónikájának második napja, amelyben Kvothe, miután egyre jobban elmérgesedik a viszálya egy befolyásos nemessel, kénytelen elhagyni az Egyetemet, hogy külföldön próbáljon szerencsét. Hajótörötten, üres zsebbel, egy szál maga érkezik Vintasba, ahol hamarosan belekeveredik az udvari intrikába. Mialatt megpróbálja elnyerni egy hatalmas arisztokrata kegyét, Kvothe leleplez egy gyilkossági kísérletet, konfliktusba kerül egy vetélytárs arkanistával, és elindul egy zsoldos csapat élén a vadonba, hogy megfejtse a talányt: ki (vagy mi) tartja rémületben az utazókat a Király Útján. Időközben Kvothe válaszokat is keres, mert meg akarja tudni az igazságot a titokzatos Amyrról, a Chandrianról és a szülei haláláról. Az úton kiállja a legendás ademi zsoldosok próbáját, visszaszerzi az Edema Ruh becsületét, és átlép Tündeországba. Ott találkozik Felurian tündével, akinek egyetlen férfi sem állhat ellen, és akit egy se élt még túl… kivéve Kvothét.



Először is köszönet a Gabo kiadónak, hogy már az amerikai megjelenés évében kiadták - sokak örömére és megkönnyebbülésére - magyarul is A Királygyilkos Krónikájának második részét. Ezt nem lehetett egyszerű véghezvinni, tekintve, hogy a könyv majdnem 1000 oldalas, nagyformátumú, sűrűn teleírva - pont ahogy én szeretem [egy könyvbe sűrítve egy hosszabb trilógia egész cselekménye]. (Csak engem idegesít, hogy mostanában egyre több az olyan könyv, ami kijön 600 oldalon, tripla sorközzel és dupla betűmérettel, szóval akár 200 oldalon is kijöhetne simán! Ez csak azért van, hogy drágábban lehessen adni a könyvet vajon, vagy valakit egyszerűen csak ennyire nem izgatnak a fák???)
A fordítás Bihari György munkája, miként az első rész is - ez volt az első, amit megnéztem, mikor levetem a könyvet a könyvesbolt polcáról -, akinek a munkáival személy szerint nagyon elégedett vagyok, ahogy A szél nevénél is jeleztem. Itt sincs ez másként szerencsére. Az író mellett a fordító is kifogástalan munkát tudhat maga mögött ezzel a könyvvel. - A versbetétek is jók lettek!

Szerencsés vagyok - és irgalmatlanul türelmes, hogy két évig halogatni tudtam az első részt -, hiszen A szél nevét egy hónappal ezelőtt olvastam csak ki, ezért minden szereplőre, minden csavarra, fordulatra tisztán emlékeztem. Az előző rész elolvasása után persze semmi esély nem volt arra, hogy a második részt is két hosszú évig halogassam, hiszen az annyira magával ragadott, annyira ott hagyott a történet harmadában, hogy képtelenség volt tovább halogatni, de szerencsére nem is kellett.

Összevetve az előző résszel:
A karakterek tökéletesen kidolgozottak, mind-mind pont annyira, amennyire kell.
A nyelvezete semennyit nem romlott - látszik, hogy a trilógia egészét/vázát egyben íra meg az író, a stílusban nincs megbicsaklás sehol, a könyv olvastatja magát - de még mennyire! Egyébként nekem az író történetszövése, mesélése Peter S. Beagle könyveire hasonlít, nyugodtan össze lehet vetni például Az utolsó egyszarvú című könyvével.
A kevés kritikus hangvételű megnyilvánulás azt vetette a szerző szemére, hogy az első részben nem történt semmi, és remélik, hogy a második már "akciódúsabb" lesz. Hááát.... :D Szóval, ez nem egy hümmögő, hímező-hámozó hááát volt, de tény, hogy ebben sincsennek lovagi ütközetek, varázspárbajok, sárkányok, démonok, orkok vagy szinte bámi, ami miatt valaki klasszikus fantasyt olvas. Az első rész jórészt az Egyetemen játszódott, ahol Kvothe zenél(getett), tanul(gatott), mulat(ozgatott), csajozgat(na) stb. Pont, mintha a szomszéd fiú mesélné el mindennapjait az érdeklődőnek.

"...Hozzászoktam a kocsmai verekedéshez. Az ember azt hinné, az Egyetemen ritkaság, pedig az égetett szesz nagy kiegyenlítő. Hat-hét tömény után igen kevés különbség van egy felszarvazott molnár és egy vizsgán megbukott, ifjú alkimista között. Mindkettő alig várja, hogy kiverhesse valakinek a fogát."

A második részben ez folytatódik a könyv felében/harmadában. Amikor végre elindul és elkezdődnek a kalandjai, akkor meg képes húzni egy ilyet a sokatmondó című, Az utazásról, röviden című fejezetben:

"...Mindazonáltal ezek az események nem sokat számítanak a történet lényege szempontjából. Kihagyom őket a fontosabb dolgok kedvéért. Sommásan, tizenhat nap alatt jutottam el Severenbe. Kicsit tovább tartott, mint terveztem, de egy pillanatig sem unatkoztam az úton."

Élveztem az egész könyvet, de ez a fejezet hagyta bennem a legmélyebb nyomot. Szerintem erre a poénra emlékezni fogok sokáig, hogy az 1000 oldalas könyvbe nem fértek bele a kalandok! :D Zseniális! :D

Persze nem lett így vége a könyvnek, innen jönnek azok a részek, amiket a tartalom is említ.
Ezek közül nekem a tündés rész csöppet halványabb volt összehasonlítva a többivel, de ezért bőven kárpótol, hogy mennyi mindent megtudunk a Négy Szegellet távoli, eddig csak max. történetekben felidézett birodalmairól, népeiről. Annyi kisebb-nagyobb ZSENIÁLIS történet/történet-részlet/népszokás/mese van a könyvben megemlítve, bemutatva, elmesélve, ami páratlan fantáziát feltételez az íróról. Miatta nem fogunk egy fél soron sem unatkozni a könyvben, hiába "vánszorog" csak előre lassan a cselekmény. És ez a könyv legnagyobb erénye is. Minden kibontására van idő, ami valóban a történethez tartozik, ami előre viszi a cselekményt, de hiába a lassú történetvezetés, az oldalanként csepegtetett kis érdekességek olyan élővé varázsolják Kvothe világát, hogy gyakorlatilag letehetetlen a könyv. Az ünnepek miatt nem tudtam befejezni 2 nap alatt, pedig az első nap simán megvolt az első 600 oldal. Faltam.
Olvastatja magát, könnyed olvasmány, de nem "léha", ha lehet így érteni a különbséget, sőt! Főleg az ademre-i részekben (ami eléggé hajaz a japán/kínai népek kultúrájára), igen magvas, elgondolkodtató filozófiai eszmefuttatások, tanmesék, gondolatok vannak leírva!
Egyebek mellett még az is tetszett - ellentétben néhányakkal, akiknek baja volt a főhős "szuper"-ségével -, hogy Kvothénak egyáltalán nincsenek szuper képességei (még harcolni sem tud). Csak jó emlékezete és ragyogó esze valamint kitartása segíti naggyá/hírhedté válása útján. Döntéseivel saját magát sodorja kellemetlen/veszélyes szituációkba, amelyekből egyre nehezebben találja meg a kiutat. Még ebben a kötetben sem ura mágiájának, jobbára véletlenül sikerül varázsolnia csak, és úgy sem minden második oldalon, sőt, inkább nagyon is ritkán (4x-5x) a két kötetben összesen. Szerintem ez teljesen rendben van, nem is hasonlítható például Drizzt Do'Urden a "legendás" drow harcos végletekig eltúlzott táposságához.
  
Egyébként a második rész elolvasta után már csöppet becsapósnak érzem a trilógia címét, ami ugye a Királygyilkos Krónikája, ugyanis nem hogy eddig nem ölt meg semmilyen királyt Kvothe, de még csak nem is szerepelt egyáltalán király a könyvekben! Semmilyen! :P

Természetesen a humoros részek ebben a részben sem hiányozhatnak.

"...csak azért nem kapott dührohamot, és azért nem esett neki Tempinek, mert nem tudta kiókumlálni, hogyan lehetne megtámadni egy meztelen embert úgy, hogy nem nézünk rá és nem érintjük meg."

A főhős anyagi helyzetét itt is krajcárra (talentumra) pontosan tudni fogjuk végig! :)

A mágiáról:
Az első részben sok mindent megtudtunk a mágiáról, de az főleg rúnamágia valamint alkímia volt, de az "igazi" mágia működésével ez a rész foglalkozik részletesebben. Nagyon tetszett, hogy Kvothe nem a falu mögötti rókacsalád kapával agyonveréséért lesz első szintű varázsló, aki naponta 1db Magic Missile-t tud ellőni, amivel megöl - véletlenül - egy farmert és egy tyúktolvajt, amivel máris második szintre lép és már naponta 2db Magic Missile-t tud ellőni, vagy esetleg egy Altatás-t. Ezektől a fajta (AD&D és társai) mágia-rendszerektől már gutaütést kapok. Szerencsére itt erről nincs szó. Olyan logikusan mutatja be a mágia működését, hogy az ember mikor felnéz a könyvből, csak azon csodálkozik, hogy ez miért nincsen valahogy PONT ÍGY nálunk is!

Sok mindent lehetne még írni, de nem akarok spoilerezni, a dicsőítését meg abbahagyom. Aki szereti a fantasyt (vagy nincs ellenére egy jó könyv), az olvassa el!

De hogy csak 2013-ban jön a trilógia befejező része angolul!! :( - Remélem akkor jön magyarul is (ugyan ilyen könyvformátumban!)

Kedvenc idézet:
"...és övé volt a harmadik hallgatás. Illett hozzá. Ez volt a legnagyobb csend, amely magába temette a másik kettőt. Mély és széles volt, akár az ősz elmúlása. Súlyos, mint simára csiszolt kő a folyóban. Olyan csendje volt, mint a vágott virágnak. Az hallgat így, aki halni készül."

Értékelés: 10/10

2011. december 23., péntek

Marina Fiorato - Siena lánya


Marina Fiorato: Siena lánya 

Marina Fiorato - The Daughter of Siena
Eredeti megjelenés: 2011
Magyar kiadás: IPC MIRROR, 2011
Hossz: 324 oldal
Műfaj: Kortárs szépirodalom
Fordította: Fügedi Tímea

Tartalom:

„A TIZENKILENCEDIK SZÜLETÉSNAPJÁRA NYAKLÁNCOT ÉS FÉRJET KAPOTT AJÁNDÉKBA…”

A páratlan szépségű toszkán városban, Sienában a lóverseny, a Palio fontos része a kultúrának. Egy gyönyörű fiatal nő, Pia Tolomei jegyese is indul ezen a versenyen, és a menyasszony azért imádkozik, hogy a férfi veszítsen.
Pia apja érdekházasságba kényszeríti lányát, hogy politikai szövetségeseinek eleget tegyen, akik a város irányítását akarják bármi áron megszerezni. Azonban a makacs és kivételes szépségű Pia beleszeret egy másik lovasba, Riccardo Bruniba.

A Palio nem egyszerűen csak egy verseny a városok vezető kerületei között, hanem inkább halálos rivalizálás a szépség, a pompa és a maszkok mögött.
A várost vezető Violante Beatrix de' Medici hercegnő és Pia Tolomei a Palio után önkéntelenül szövetségesekké válnak, s a sorsuk örökre összefonódik.
A történetben keveredik a romantika és a politikai intrika, s betekintést nyerhetünk a Mediciek furcsa világába és szemtanúi lehetünk annak, hogy néhány erős akaratú jó szándékú ember, hogyan tudja megváltoztatni a tragikus következményekkel járó eseményeket.



Először is szeretnék gratulálni az IPC Mirrornak amiért ilyen csodás borítót készített a könyvnek. Bár igaz, ennek a fotómanipulációnak az ég világon semmi köze a könyvhöz, mégis igazán elragadó. A téma szempontjából az angol kiadás borítóterve sokkal találóbb, azon legalább vannak lovak, de Popovics Ferenc munkájának esztétikai élménye egész egyszerűen vitathatatlan, és maximálisan kiszolgálja a kényesebb izlésű olvasó látványigényeit is. A félkemény borítás sem rossz megoldás, bár jobban örültem volna, ha keményfedeles változat is rendelkezésre áll.

A történet leginkább a cselszövős, szerelmes drámás kategória, bár a cselszövős rész nem épp a legsikerültebb, sőt mondhatnánk gyengécskének... túl lineáris, és az intrikus szál elvágása is túl gyors. A történelmi utószó alig fél oldalát pedig egyenesen vérlázítónak találtam!

No de akkor miért is olvassátok el a könyvet?
Mert az olasz felmenőkkel is büszkélkedő amerikai írónő már megint bevisz bennünket Itália történelmének korántsem napfényes, de annál titokzatosabb és kevésbé ismert világába, megint megmutat egy pici, de rendkívül izgalmas szeletet, amitől még többet akarunk belőle.
Valós történelmi események, és valós történelmi személyiségek felvonultatásával dolgozik.

"Öt tucat és még tíz szívverés, ennyi az egész: hetven szívverés az út a győzelemig. És semmi, de semmi nem szakíthatja félbe..."

A történet középpontjában a Palio áll, ami nem más, mint a középkorig visszanyúló nyaktörő, sokszor kegyetlen lóverseny, melyet a mai napig minden évben július 2-án, és augusztus 16-án rendeznek meg Mária mennybemenetelének tiszteletére.  A Palio dicséretes előrelépése, hogy a lovasok egymás ma már nem ütlegelhetik a verseny közben - ha már ugye a Szent Szűz előtti hódolat a "cél", vagy nem... Persze amit nem látunk, az nem is létezik... 
De ennek részleteit a könyvben olvashatjátok majd.

Talán pont ez a verseny ihlette meg Geszti Pétert is a Nemzeti Vágta megrendezésére? Ki tudja... Mindenesetre lovak és lovasok - a szigorú biztonsági előírások ellenére is - rendszeresen halnak a Palio homokján... És míg az itthoni Paliohoz a hazai celebáradat mainstream-jéből halásznak elő pár jó kiállású legényt, addig az olaszok a legkiválóbb lovasaikat mutatják be a közönségnek.  Vitriolba mártott pennám lekörmölteti velem, hogyha Győzike tudna lovagolni, valószínű ő is indulhatna a Hun-Palion... és hát ez a különbség a hazai és a külhoni lovas viadal között, illetve...még pár száz év persze, és... no mindegy... ez már egy másik történet...

Siena kulturális örökségére roppant büszke város, valljuk be őszintén, van is miért. 
A hagyományaikhoz való ragaszkodásban már csak az angolok tesznek rajtuk túl. Minden contradanak megvan az őt jelképező állata, és színei, és látványos külcsín közt, - rendkívül kötött  szabályok keretében vonulnak fel a pór nép előtt: Íme Siena legjobbjai.
No, de nem akarok megakadni feltétlenül a lóversenynél, boncolgassuk inkább most az érzelmi szálakat...

"Piának mindene megvolt, amire csak vágyott: nem abban a markában, amelyikben az érmét tartotta, hanem abban, amelyikben Riccardo kezét szorította."

A szerelmi vonal bájos, kedves, gyermekded, szenvedős. A homoerotikus részekben sokkal több a tűz.
A könyv erőssége számomra Violante Beatrix de' Medici öregedő, mellőzött, özvegy hercegnő tragédiáinak elbeszélése. Képtelen voltam nem rokonszenvezni vele. Az ANYA aki  az uralkodói intrikák kereszttüzében elveszti gyermekeit. A reménytelenül szerelmes FELESÉG, akit az ura lépten nyomon csal. A NŐ, aki sosem volt szép, és végső csapásként a hőn szeretett férfi inkább a férfiakhoz nyúl, mint hozzá... és mindemellett, ő a NAGYASSZONY, Siena Kormányzója, akit még a saját népe is lenéz, és mindenhol látná, csak a város élén nem...
Aztán ott van még a könyv végére beérkező rokon: Gian Gastone de' Medici, akinek személyisége legalább annyira visszataszító, mint a külseje. Fioratonak "köszönhetően" szinte a saját bőrén érzi az Olvasó a párnás, izzadékony mancsok matatását.

Másik szépsége a könyvnek a lovas emberek szívét dobogtatja majd. Ez a mű tele van lélekkel, hangulattal, színnel, és a lovak iránti csodálattal.

Ezzel párhuzamosan persze embereket vernek péppé bosszúból,  újszülötteket tüntetnek el a föld színéről, gyermeket rontanak meg, asszonyokat vernek benne...  A dráma a műben, valóban dráma, de be van burkolva némi női köntösbe, hogy az érzékenyebb idegzetű hölgy olvasók se hajítsák a kanálisba a könyvet, de azért gyengéden megérintse őket is a korszak bűzös lehellete.

Az események nem pörgik magukat túl, szép lassan bontakozik ki minden, amit pedig Fiorato nem akart leírni, mert meghaladta volna megrendelt karakterszámot, ott nincs kecmec, berövidít, vagy egy mondattal lezárja, hogy ez és ez az esemény megtörtént. Kár...
De osztok-szorzok, és az eredmény abszolút pozitív, nekem tetszett és bátran merem a figyelmetekbe ajánlani.
Remélem ez a szép könyv sokak karácsonyfája alatt fog díszelegni, és jövőre várom az újabb Fiorato műveket...

Végezetül kukkantsunk bele a 2011-es Palioba és az azt követő ünneplési őrületbe:

  

Értékelés: 10/8
(Mert ma jó kedvem van!)

Kellemes olvasást, és áldott Karácsonyt kívánok minden Bloggernek és követőiknek !
Baráti üdvözlettel:
Librarius

2011. december 16., péntek

Death Valley - Season 1

Death Valley - Season 1

Imádom a zombis filmeket, sorozatokat, úgyhogy ha valami ilyesmi van a tvben, tuti beleénézek és általában mradok is, ezért, mikor meghallottam, hogy jön egy olyan sorozat (20perc*12 rész az egész első évad), ami olyan mintha a The Office-t (dokumentarista, vígjáték), valamint a Csupasz pisztolyok elődjét a Nagyon különleges ügyosztályt keresztezték volna a True Blood-al vagy a The Walking Dead-el, tudtam, hogy meg kell néznem a pilotot belőle (messze nem az a legjobb rész a 12 közül).
Jó döntés volt!

A sztori annyi, hogy egy évvel ezelőtt Californiát elárasztották a zombik, vérfarkasok - ők a legjobbak, egyszerűen mindenki gyagyásnak tekinti őket - és a vámpírok, mire létrejött az Élőhalottak Elleni Ügyosztály, akik munkájáról a tv épp dokumentum filmet forgat, és minden mozdulatukat veszi a kamera - a hangosítónak, aki állandóan belelóg a képbe sokszor van saját jelenete is. 

A szörnyek szépen pusztulnak, fröcsög a vér (jók a maszkok nagyon és a trükkök is vállalhatók), de az csak mintegy mellékesen történik, gyakorlatilag mindenki magasról lesza..ja őket, és szinte oda se nézve megy az irtás, közben meg haláli dumák tömkelege és vicces jelenetek garmadája követi egymást.

A humor minőségéről annyit, hogy természetesen TELI van alpári poénnal, mint a Blue Mountain State például, hogy a sorozatoknál maradjunk, vagy az Amerikai pite is jó példa lenne a moziból, de teli van olyan kacifántos fejtegetésekkel, oltásokkal is, amiken borulni lehet, valamint a képi humor (például a háttérben történő később említésre sem kerülő gegek) is magas fokon művelve van benne, hogy ilyen csúnyán fejezzem ki magam. Aki viszont egy kicsit is intellektuálisabb humort keres, az ne ebben keresse azért.
Ja, nyomozás nincs benne, arra nincs idő! :)

Jó az egész sztori felvetése is, de a hatalmas karakterek nélkül, biztosan nem lenne ennyire szórakoztató. Nem volt hosszú, de egy nap alatt ledaráltam az egészet, de úgy, hogy telefonon néztem a felét a vonaton, és sokszor hangosan nevettem - ilyet nem igazán szoktam csinálni még itthon sem filmezés közben, szóval tök ciki volt.

Magasan a kedvencem a rendőrkapitány, aki annyira kész van, mint Michale Scott a már emlegetett The Office-ban vagy Frank Drebin nyomozó esetleg az all-time-favorit rendőrfigurám, a spanyol Torrente detektív. Hősi arcélével könnyen elhitette magával, hogy ő szakmájának a csúcsa, közben persze egyáltalán nem az, ellenben oltári szövegeket, ad elő. - Bryan Callen tökéletes erre a szerepre.
Másik sztereotíp karakter az izomagyú néger, aki szerelmes a saját testébe, és a munkájába, hiszen itt nyugodtan pusztíthat baseball ütőjével, még fizetést is kap érte. Emellé olyan fizimiskával és arcmimikával rendelkezik, mint egy óvodás - ő is szuper! - A hülye furcsa nevű Texas Battle-ról még sosem hallottam, de nagyon megkedveltem.

Nem maradhat ki a dél-amerikai (vagy olasz) cicababa rendőr sem, aki miatt biztos vagyok benne, hogy sok férfi társam akkor is végignézné az egész sorozatot, ha 20 percig csak egy fehér fal előtt illegetné magát - hátha még azt is megtudják valakitől! :D, hogy leszbikus, és igen, csinálja is! :D Tania Raymonde nevét kell megjegyezni, ha valaki nagyon rákattanna.
Nehogy már csak a főnöknek legyenek szexista szövegei és politikailag toálisan inkorrekt és vállalhatatlan a szövege, legyen már mégegy szexmániás fazon az egyik járőrkocsiban, aki semmi másról nem tud beszélni, csak a szexről és a nőkről, de ő simán elfér még, mert sok poént hoz a sorozatba.

Hogy a józan ész is képviselve legyen a rendőrkapitányságon, ott a gyermekes családapa rendőr figurája, aki próbálna úgy viselkedni, ahogy egy normális embertől - főleg egy zsarutól - elvárható lenne, de esélye sincs ennyi hülye között.

Ez a szupercsapat egészül ki az újonc csajjal, akinek eleinte nem sok teret adtak az írók, de aztán  jobban belerázódtak. Róla annyit kell tudni, hogy imád verekedni és tud is, de ezt senki más nem tudja róla, hiába verekszik állandóan, senki észre sem veszi, sőt a főnök még a nevét sem tudja kimondani. Persze ő is egy szépség mellesleg.
A többi szereplő mindig meghal, de amíg élnek, színészi játékukkal nem csökkentik a sorozat nézhetőségi faktorát. :)



Értékelés:
Jött, látott, győzött. Tutira maradok a következő évadra is, ha lesz. Szépen beállt a The Office, a Parks And Recreation és a Community mellé kötelező akció/vígjáték néznivalónak. Annyira persze messze nem vicces, mint az itt felsorolt többi, de azokban meg nincsenek zombik. :D Agyatlan szórakozás!

10/10 

Let's get out there and kill something!

2011. december 15., csütörtök

Leslie L. Lawrence - A villogó fények kolostora I-II.

Leslie L. Lawrence - A villogó fények kolostora I-II. 

Megjelenés: Studium Plusz Kiadó, 2011
Hossz: 630 oldal
Műfaj: krimi 

Tartalom:
Leslie L. Lawrence, azaz Blobzang rinpócse, a nepáli Ngagpa kolostorba érkezik, hogy régi kéziratokat tanulmányozzon. A rossz időjárás furcsa idegeneket kerget a kolostorba a már ott lévő, még furcsábbak mellé. A kísértetjárta kolostorban elszabadul a pokol: villogni kezd a titokzatos kék fény, vörös lángok ugrálnak az ablakokban, hirtelen felépül a rég lerombolt démonfal, karosszék repked a levegőben, a halott Kitty Loewenstein pedig tigris hátán lovagol. Aztán gyilkosság történik, majd még egy, még egy Hősünk múmiákat talál egy dobozban, hegyes fejű kalapácsot egy halott fejében, a kolostor apátját pedig egy kondérban, holtan. Leslie L. Lawrence nem retten meg: szorosra húzza az övét, fejébe nyomja sárga süvegét, felhúzza kunkori orrú díszcsizmáját és a gyilkos után ered. Vajon megtalálja?



Amilyen könnyű dolgom volt az előzőleg írt könyvismertetőmnél, annyira vagyok bajban most ezzel.

Nem tudom, hogy van-e nagyobb Lőrincz L. László fan kishazánkban, mint én. Sok ismerősöm sok-sok könyvvel ezelőtt abbahagyta a szerző olvasását (vagy ritkította), mert hogy minden könyve ugyanazokból a sablonokból épül fel nagyjából (most a Lawrence néven írt könyveiről beszélek) - (minden nő gyönyörű, minden könyvben lefekszenek vele, akikkel lefekszik, nem gyilkosok, a gyerekeknek sosem esik bajuk, a végén mindig legalább 3 csapat esik egymásnak golyószórókkal, aki nagyon gyanús, az ártatlan, a leggonoszabb csirkefogó mindig az, aki alig szerepel az egész könyvben, és akkor is jóságos vagy esetleg semleges, stb., még lehetne sorolni bőven.) Ezt én is észrevettem, de nem igazán érdekelt. Mindig lekötött maga a történet, ami a krimiszál mögött volt megbújva (az utolsó 100 oldalon kb.), a könyvben elszórva evisszaemlékezésekként elmesélt anekdoták, történetek, és a humorát is kedveltem. De a legfontosabb, amiért mindig is kitartottam a szerző mellett, két dolog. Az első, hogy amikor az első Lawrence történetet olvastam - történetesen a Holdanyó fényes arca volt az -, pontosan 10 éves voltam, és nagyjából rettegtem rajta. Emlékszem, a tízórai pénzemből gyűjtöttem rá össze (20ft) az árát, és suli után aliig mertem hazamenni a még üres lakásba, el ne kapjon a gyilkos. Meg voltam veszve érte. A következő, hogy elmentem a keresztapámékhoz nyaralni 1-2 évvel később, akinek annyi könyve volt, hogy már a wc-ben is hegyekben áltak a könyvek, akinél megtaláltam a Sindzse szemét véletlenül, és képes voltam az összes könyvét többször átkutatni, hátha találok még a szerzőtől más könyvét. Ez olvasva nem soknak hangzik, de erre ráment az egész nyaralásom. Annyi könyve volt, mint egy könyvtárnak, valamint ekkor esett le, hogy egy írónak több könyve is lehet, nem csak egy - hiába, internet nélkül elég nehezen tudtam követni akkor még, hogy kinek milyen könyvei jelennek/tek meg. De ezután nem volt megállás, ezután a szerző hamar a KEDVENCEMMÉ lépett elő - hátmég amikor megtudtam, hogy Lawrence - a könyvben - magyar! Imádtam. Amikor meg azt is megtudtam, hogy tényleg magyar, és magyar névvel is ír más könyveket, úgy éreztem magam, mint a Kész átverés showban lennék és nagyon át lettem vágva! :D Fiatalság, bolondság. Mindegy, ennyi - és még több - számomra kedves emlékkel a hátam mögött, egyszerűen nem figyelhettem a többi "elmarasztaló" kritikára.

Azonban, mióta évente nem egy új könyve jelenik meg, hanem 2-3 is, kicsit megcsappant a lelkesedésem. Maguk a történetek (az összefoglalók) még mindig tetszenek a végén - bár ebben a csavarok pont nem ültek annyira, mert már rájöttem a főbb dolgokra (persze az alapsztorira persze nem lehet rájönni most sem) -, de egy csomó dolgot már nagyon unok bennük. Gyakran a könyv felén ásítozok, és nem azért mert rossz, hanem azért mert már 30x olvastam tőle. Értem, hogy minden könyvében, ami kolostorban játszódik, meg kell említeni - az új olvasók miatt is -, hogy ne lépjünk a küszöbre, mert a benne lakó szellem megharagszik, de minek könyvenként 5x megemlíteni? Én már 150x olvastam ezt a jó tanácsot minimum. Megjegyeztem.

És ezért nehéz ezt a könyvet értékelnem. Annak, aki most kezd ismerkedni a szerzővel, tudom ajánlani, bár azért elég sok hiba van benne (a gyerekszereplők förtelmesen bénán vannak megírva és az aktuális szexpartnerre is csak legyintek már, pár logikátlanság és bakugrás is maradt benne, valamint pár "al-rejtély" megoldása faék-bonyolultságú, és nagyon zavaró volt, hogy a lámakolostorban gyakorlatilag nem volt láma szereplő (3 volt és 2 szakács), miért nem találkozott velük soha senki?), simán közepes, és ugye már megint nem sikerült kitalálni, hogy mi körül forog az egész rejtélyes ügy (egyébként a könyvei harmadában nagyjából sikerül kitalálni) - bár a frakciókat és a gyilkosokat kizárásos alapon ki lehetett okoskodni -, szóval mondjuk 6-ost adnék rá. Az, aki már elolvasott 20 kolostoros Lawrence történetet, elég, ha elolvasssa az utolsó 100 oldalt, abból könnyen ki tudja találni, mi történt az első 530-ban. Nekik mondjuk 4 pontot érhet, hiszen a humor pld. megmaradt mint plusz elem az elejében is, de igazából semmi extra (félek, hogy nekem már a szerző újabb könyvei ennyik maradnak. Közepesek. Kár értük.)

Apropó!
Leslie L. Lawrence Magyarország egyik legsikeresebb/legolvasottabb írója ez nem lehet kérdéses, szóval egyszerűen nem értem, hogyan jöhetnek ki a könyvei ennyire agyzsibbasztóan, borzalmasan, botrányosan, ízléstelen, igénytelen, ronda-mint-a-bűn borítókkal? És ez nem csak az én véleményem és nem csak erre a könyvre gondolok, hanem majd mindegyikre (az újak közül mindegyikre) - kivéve a keménykötésű klasszikus kiadást, mert az igényes. Ki tudta meggyőzni vajon a szerzőt és a kiadót, hogy ez jó munka és szép, esztétikus? Csak arra tudok gondolni, hogy valami személyes kötődése lehet a grafikus "művész"-nek - Temesi Péternek - a szerzővel ill. a kiadóval, esetleg, hogy ingyen adta a munkáját, de ez még annyiért is sok.

"...Mindenkinek az érdemei szerint. A jó munkát meg kell fizetni. Ahol banán a fizetség, ott majmok dolgoznak."

Átlagolva (és a régi kapcsolatunknak köszönhetően) az értékelése legyen:

Értékelés: 5/10

2011. december 8., csütörtök

Agymenés - Heti nyavalygás

Az előző poszt óta szégyenszemre egy oldalt sem sikerült elolvasnom semmiből, aminek több oka is van. Például, hogy el vagyok utazva, semmire sincs időm a baba miatt (ezt nem panaszkodásként mondom), - egy Breaking Bad 4. évados dara azért belefért (nagyon jó kis sorozat) -, meg a bőség zavara, hogy nem tudok választani a sok jó új könyv között, amik előttem állnak még, valamint, megnéztem az Északnyugati átjáró című 1940-es filmet Spencer Tracy-vel a főszerepben, hiszen egyik legnagyobb könyvélményem volt anno az azonos című Kenneth Roberts könyv, és mivel utoljára kb. az internet "beindulásakor" olvastam, nem is hallottam arról, hogy ebből készült film is, szóval azonnal pótolnom kellett. (Nem hogy az Oliver Wiswell-t olvasnám inkább, ami még hátra van tőle. - Ja, ebből az "új" kiadást ne vegye meg senki, mert az csak a könyv fele, a régi 40-es évekbeli kiadás több mint 500 oldallal hosszabb (nekem kétszer kellett megvenni persze, mert nem figyeltem oda erre!))

Most, a film után meg a könyvet akarom azonnal újraolvasni, hiszen a film csak egy részét dolgozza fel a könyvnek, viszont arra pont jó volt, hogy felidézzem, mennyire istentelenül tetszett ez a könyv, és most csak ülök, és várom, hogy valami legyen, hiszen ez a könyv nem egy rövid kis mű és időm meg eddig sem volt az eddig felgyűlt könyv-hátralékom pótlására, szóval a kétségbeesés kerülget.
Hozzátéve, hogy elkezdtem játszani a Vindictus-al, ami nagyon bejön, de laptopon nem egy nagy élmény most, szóval arra is kéne időt szakítani majd otthon, plusz a melóban is felpörögtek az események - bár az még csak szombattól érint, mert ráadásként ez az időbeli elúszás még SZABI közben is történt, nem csak egy átlagos munkás héten.

Ti hogy kezelitek jobban az időtöket (vagy mindenki csak rohan és nincs erre semmi megoldás?)?
Én rászoktam, hogy ha kell ha nem, 4-5-6-kor kelek minden nap. Jobban mondva a normál kelési időm előtt 2 órával, hogy legyen egy kis időm olvasni is, ne csak a napi rutinra. Megsúgom, annyira nem működik jól! :P

Ja, és 10-én jön ki elvileg Brent Weeks "Árnyas" sorozatának 3. része is!!!

2011. december 5., hétfő

Walter M. Miller Jr. - Hozsánna néked, Leibowitz!


Újraolvasó
Walter M. Miller Jr. - Hozsánna néked, Leibowitz!

Walter M. Miller, Jr. - A Canticle For Leibowitz!
Eredeti megjelenés: 1959
Magyar kiadás: Móra Ferenc Könyvkiadó (Galaktika Fantasztikus Könyvek), 1988, Maecenas Könyvkiadó, 2008
Hossz: 407 oldal
Műfaj: sci-fi, dráma, szépirodalom
Fordította: Békés András
Díj:
Hugo-díj győztes (1961)
Linkek:
Rádiójáték (angol nyelvű) 15 részben

Tartalom:
A Leibowitz-rend apátságában a Memorabíliákat gyűjtik, a Tűzözön előtti civilizáció becses írott emlékeit. Nem veszélytelen hivatás ez, hiszen a tudományellenes közhangulat épp a tudományt, a kultúrát okolja az új nyomorúságért. A szerzet a kőkorszaki körülmények között is jó munkát végez. A nemzedékről nemzedékre átmenekített és megőrzött források révén az emberiség újra megalkotja az első izzólámpát, az első gőzgépet, majd természetesen az első atommáglyát. És 1200 évvel a Tűzözön után végre ismét elhárulnak a technikai akadályai az újabb Tűzözönnek.



Egy könyvnél sem lesz ennyire egyszerű dolgom, mint ennél, és nem is fogom hosszú lére ereszteni.

EZ A VILÁG LEGJOBB KÖNYVE!

Sokan megpróbálják felállítani időről időre a saját TOP-10-es könyvlistájukat, aztán legyintenek, és azt mondják, annyi de annyi jó könyv van, hogy lehetetlen felállítani köztük egy objektív sorrendet, ráadásul ahogy az ember változik, vele változik az ízlése is, szóval ez a hipotetikus lista nem lenne állandó semmiképpen. Ezzel egyet tudok érteni egyébként, magam sem tudnám megmondani, hogy mely könyvek férnének be nálam a TOP 10-be, de azt tudom, hogy ez a HUGO díjas (1961) könyv állna a lista élén. Lehet, hogy vannak nála jobb, izgalmasabb, fordulatosabb, szórakoztatóbb, művészibb, elgondolkodtatóbb, viccesebb, szomorúbb könyvek, esetleg olvastam is már azokat (bár most nem tudnék mondani egyet sem hirtelen), az viszont tény, hogy én ennél többször nem fogok kiolvasni egy másik könyvet sem az életem során. Most olvastam ki negyedszer - és biztos, hogy nem utoljára -, és pontosan azt az élményt nyújtotta, mint első olvasásra.

Először 13-14 éves koromban olvastam, és persze akkori ésszel nem fogtam fel pontosan minden egyes részét, utalását, csak annyit, hogy BUMM, ez mekkorát szólt! Ilyennek kell lennie egy jó regénynek!
A könyv annyira élvezetes stílusban íródott, humorosan mutatja be az atomháború után 600 évvel a szinte kőkorszaki szinten vegetáló emberek életét, hogy a párbeszédektől kezdve a leírásokon és a gondolatokon is végig - kényszeredetten - vigyorogni fogunk (valahogy úgy, mint mondjuk A 22-es csapdája című könyvben), de közben inkább vicsorognunk kéne látva az emberiség hogy küzdi fel magát oda, ahová egyszer már eljutott, hogyan követi el sorra ugyanazokat a hibákat amiket egyszer már elkövetett, hogyan irányítja az egyház a fennmaradt  közösségeket.

A könyv nyelvezete alapvetően könnyed, ám több súlyos filozófiai, morális, vallási témát is feszeget, ezenkívül több mint száz latin nyelvű részt is tartalmaz, ami kissé megnehezítheti az olvasását - bár engem személy szerint lenyűgöztek ezek a részek. Garantálom, hogy végig szórakozni fog rajta mindenki, aki olvassa, de ha belegondolunk egy kicsit is a mondanivalójába - hogy mennyire aktuális manapság is (bár nem feltétlenül atomháború formájában) -, rögtön sötétebben fogjuk látni a körülöttünk lévő világot (nem mintha az egyébként rászorulna egy kis külön sötétítésre mostanában). Maga a szerző is elég sötéten láthatta, hiszen végül öngyilkos lett sajnos és nem is írt több könyvet, csak jónéhány novellát. A Leibowitz-könyv kvázi folytatását Terry Bisson fejezte be 1997-ben (Saint Leibowitz and the Wilde Horse Woman), ami ha jól tudom, magyarul nem jelent meg.

Nem fogok elmesélni semmi többet a történetből, sem tovább magasztalni a könyvet - jó bornak nem kell cégér alapon csak még annyit, hogy ezt MINDENKINEK ajánlom! Ez nem egy olyan regény, amit elolvasunk egyszer, majd azt is elfelejtjük, hogy valaha is láttuk, ez nyomot fog hagyni!

Ígérem, hogy több ilyen nem lesz a blogon, de ez a könyv - mintegy kiemelve a többi 10 pontos közül - 10+ pontos lesz.

Értékelés: 10+/10

2011. december 3., szombat

Sir Arthur Conan Doyle - Jobb nem firtatni


Sir Arthur Conan Doyle - Jobb nem firtatni
(MesterMűvek - Klasszikusok 05.)

Megjelenés: Delta Vision Könyvkiadó, 2011
Hossz: 342 oldal
Műfaj: szépirodalom, horror, misztikus
Fordította: Boza Gergely, Juhász Viktor, Kornya Zsolt, Nagy Gábor, Pócsi István, Sárközi Gergely, Tamás Gábor

Tartalom:
Sir Arthur Conan Doyle-t a hazai olvasóközönség leginkább Sherlock Holmes atyjaként ismeri, pedig sokoldalút és maradandót alkotott a természetfölötti irodalom terén is. Régiségbúvár rémtörténeteiben – melyek többek között az első múmiafilmet ihlették – a történelem és az egyiptológia iránti érdeklődése nyilvánul meg; spiritiszta novelláiban saját személyes tapasztalatait dolgozza fel a szeánszokról, a médiumokról és a szellemidézésről; hátborzongató tengerészhistóriáiban egyebek mellett magyarázatot kínál a Mary Celeste kísértethajó titokzatos esetére; kegyetlen meséiben (contes cruels) arról fest végletes képet, hová fajulhatnak a sötét emberi szenvedélyek; modern rémtörténeteiben pedig a tudományos-technológiai haladás vívmányaiban rejlő ijesztő lehetőségekkel játszadozik. Kötetünk reprezentatív betekintést nyújt munkásságának e kevésbé közismert, ám annál figyelemreméltóbb szeletébe, a MesterMűvek hagyományai szerint minden elbeszéléshez külön bevezetést és magyarázatokat mellékelve.
„Arthur Conan Doyle mindmáig az egyik legkedveltebb írónk; műveit világszerte érdeklődéssel – és olykor megszállottsággal – olvassák.” - Russell Miller



Doyle Sherlock Holmes történetein nőttem fel régen - mint oly sokan mások is -, de más magyarul megjelent könyvét (Az elveszett világ) is olvastam. Ezek közt nem volt olyan, amiért ne vesztem volna meg, volt több, amelyet kétszer is elolvastam. Nagy örömmel láttam tehát, hogy a MM sorozat berkein belül - amiért hála az égnek és a DV Kiadó munkatársainak (várom a dark és a fantasy al-csoportot is!) - kijön egy válogatás Doyle - nem Sherlock Holmes - novelláiból. Amennyiben jól emlékszem, az írótól kapunk még köteteket a sorozat berkein belül!

Néhány novelláskötetnél itt a blogon már elég jól bevált a novellánkénti külön értékelés, és nekem is jobb így, később jobban tudok majd visszaemlékzni arra, mely novellák feleltek meg jobban az ízlésemnek, ezért most is így fogom megírni a posztot.
Nem leszek szőrös szívű, ezt már most előre tudom, valamint, hogy jönnek a MM sorozat további kötetei is! 

I. Régiségbúvár rémtörténetek

Thot gyűrűje (The Ring Of Thoth - 1890)
Az első altípusba tartozó nyitó novella igazi szomjoltás volt. A - gyakorlatilag - halhatatlan egyiptomi meséjének minden sorát élveztem. Borzongási faktor nem volt benne - de nem is volt célja az írónak a félelemkeltés -, inkább hatott a mesélés szintjén, ott viszont remekelt. A mesélés módja, a nyelvezet manapság is simán megállja a helyét, semmi nehézséget nem okoz olvasni - hogy ez mennyiben a fordító érdeme is, az jó kérdés.
Értékelés: 9/10

A 249. számú tétel (Lot No. 249 - 1892)
Kicsit hosszabb novella, ami kicsivel nehezebben indul be, mint az első, de aztán nincs megállás, hogy ezzel az elcsépelt szófordulattal éljek. Ez a novella volt az őse az összes múmiás mozgóképnek, ami készült az Álogyárban. A szereplők bemutatása itt nagyobb hangsúlyt kap, de kidolgozott háttértörténet persze itt sincs - nem is kell mondjuk -, de hiába írják, hogy Kipling azt mondta, hogy miután elolvasta ezt a művet, lidércnyomása volt tőle, ebből én nem igazán érzékeltem semmit. Aki borzongásra vágyik CSAK, az lehet, hogy csalódni fog, de egyébként jó volt a történet és főleg jó volt a főszereplő, aki - Doyle szavaival élve -, "nem volt jó ellenségnek"! :D
Értékelés: 8/10

A kínzókamra emléke (The Leather Funnel - 1902)
Saját problémám csak, de nem szeretem azokat a műveket, amelyek az álomvilágban játszódnak, és egyenesen utálom azokat, amelyek "megfejtése" az álmokon keresztül érkezik. Ezeket én valahogy írói csalásnak érzem, hiszen ott nem kell figyelni semmire, az álmokat nem lehet úgysem szabályok közé szorítani, ott bárkivel bármi megtörténhet. Ez sajnos sok írót arra késztet, hogy ne gondolkodjon a történeten, hogy valamennyire "hiteles" mű szülessen, hanem csak összedob valami katyvaszt. Itt szerencsére ilyesmiről nincs szó - igaz csak egy kis része játszódik az álomvilágban.
Maga a novella igazából csak felvezetés a végén a - már megint - jó előre látható csattanóra, de az elbeszélés stílusa miatt ezt is élmény volt olvasni.
Értékelés: 7/10

II. Spiritiszta rémtörténetek

A barna kéz (The Brown Hand - 1899)
Közepes hosszúságú novella, újra semmi borzongató rész nem volt benne, és mivel a probléma megoldása faék egyszerű lett, amit azonnal kitalál bárki, aki olvasott már ilyenfajta művet, ezért kevésbé jónak éreztem, mint az előzőt, viszont a mesélés minősége, stílusa ugyanolyan jó volt, élvezet volt olvasni, ezért nem húzom le ezt sem természetesen.
Értékelés: 8/10

Játék a tűzzel (Playing with Fire - 1900)
Ez nem tetszett, az első fele unalmas volt, ami a második felében is megmaradt, ha jobban belegondolok, bár más miatt volt unalmas mindkét fél. Az eleje a spiritizmussal foglalkozókat érdekelheti max, a végében pedig gyakorlatilag történt valami amit nem szpojlerezek el, aztán elmúlt. Szerencsére nem volt hosszú.
Értékelés: 5/10

Így történt… (How It Happened - 1913)
Ennyi kell egy jó novellához. Jó ötlet, frappáns, rövid, meghökkentő kivitelezés. Ebből az utolsó kitétel mondjuk annyira nem teljesült, mert messziről látszott, mi lesz a vége, de itt még ez sem volt igazán probléma.
Értékelés: 7/10

III. Tengerész rémtörténetek

De profundis (De profundis - 1892)
Hatalmas körmondatokból áll az eleje, amelyeken elég nehéz elmenni, ha fel is akarjuk fogni az értelmüket, de egyszerűen bejönnek a tengerrel, hajókkal, matrózokkal operáló történetek/könyvek, így ez is nagyon tetszett, főleg, hogy a vége volt a legjobb, nem átlagos, könnyen kiszámítható volt, hanem egyedi, valamint a könyv eddigi legjobb mondatát is ez a novella tartalmazta. Ld.: A legjobb idézetek között.
Értékelés: 9/10

A Sarkcsillag kapitánya (The Captain Of The Polestar - 1890)
A novelláról már sok jót hallottam, miszerint Doyle egyik legjobb/leghíresebb nem-Holmes novellája, és ugye tengerészes történet is, ami nálam plusz pont, de lehet, hogy a nagy várakozás miatt - vagy az eddig nem annyira jellemző, de ebben a novellában egyszerűen hemzsegő helyesírási hibák miatt -, de nem tudta hozni az elvárt szintet. Egyáltalán nem volt rossz, olvasmányos volt, de néhol untam.
Értékelés: 6/10

J. Habakuk Jephson beszámolója (J. Habakuk Jephson's Statement - 1884)
Az alaphelyzet ugyanaz, mint az előző novellában, a történet nagy részét naplóbejegyzésekből tudjuk meg, de mégis ez mennyire sokkal jobb, mint az előző. Persze a terjedelem is nagyobb, minden jobban ki van fejtve, ám maga a történet is sokkal érdekesebb, nevezetesen a Mary Celeste rejtélyének ered a nyomába, ami akkor is érdekelne, ha nem Doyle írta volna. :) - Sajnos a helyesírási hibák nem ritkultak!
Értékelés: 9/10

IV. Kegyetlen mesék

Az új katakomba (The New Catacomb - 1898)
Ez a novella - mint a mű előtti kis összegzésbe említik is -, Poe Egy hordó amontillado című művének egy változata. Sajnos a vége totálisan kiszámítható annak, aki olvasott már hasonló műveket - valószínűleg már a címből és a Poe novella felemlegetéséből meg tudják mondani sokan, miről szól és mi lesz a vége -, de ez nem baj, a maga idejében igencsak népszerű lehetett, hiszen egyébként a már megszokott és megszeretett, stílusosan megírt novelláról van szó, ami ördögien gonosz tartalma dacára is szinte elfogadható, érthető. Az olvasó könnyedén azonosulni tud a főszereplővel - valamelyikükkel biztosan! :P
Értékelés: 7/10

A brazíliai macska (The Brazilian Cat - 1898)
Az előző novellához sokban hasonló mű, ám nekem sokkal jobban tetszett valami miatt. Talán az egyes szám első személyű elbeszélésmód adta hozzá a pluszt, talán a Hitchcock-filmekre emlékeztető egyre fokozódó feszültség, mindenesetre a kötet első max. pontos novelláját köszönthettem benne.
Értékelés: 10/10

Château Noir utolsó ura (The Lord of Château Noir - 1894)
Ez lett volna rögtön a következő max. pontos novella, de a vége nem tetszett egyáltalán. Addig viszont a leghangulatosabb volt az eddigi összes közül.
Értékelés: 8/10

V. Modern rémtörténetek

A római tárna rejtélye (The Terror of Blue John Gap - 1910)
Egyszerű, de roppant szórakoztató, szörnyes/bányás rémtörténet, amely mindenkinek tetszeni fog, aki a stílust kedveli, aki meg nem kedveli, minek olvasott el eddig? :)
Értékelés: 10/10

A Los Amigos-i fiaskó (The Los Amigos Fiasco - 1892)
Doyle többi novellájában a humor csak elvétve fedezhető fel, sokban egyáltalán nem, de ebben nagyon sok kacagtató jelenet - vagy mondat - található, amelyek miatt ez a mű csöppet kilóg a válogatás többi novellája közül. Sokkal felszabadultabb, könnyedebb, bár a történet témájából nem ez adódna, hiszen egy kivégzésről szól. A novella technikai oldalról megközelítve persze ósdi és teljesen pontatlan, de ez nem számít.
Értékelés: 7/10

A rémálmok szobája (The Nightmare Room - 1921)
Ez lett volna talán az egyik legjobb novella a kötetben, - feszült, sötét -, de a végén a csattanó nagyon gyenge volt, romba döntötte az egész írást. Biztosan sokaknak tetszeni fog, hiszen tényleg meglepő volt, de én nem vagyok benne a sokakban.
Értékelés: 5/10

"...Merthogy a történelem lapjain feketén-fehéren olvasható, hogy sem király, sem hadsereg nem tartóztathatja fel azt, akinek van két fillére a páncélszekrényében, és tudván, hol változtathatja hárommá, elhatározza magát erre."
 De profundis

"...az erőmű igencsak nagy teljesítménnyel dolgozik. A Los Amigos-iak szerint ez a legnagyobb a földön, de Los Amigosszal kapcsolatban mindenre ezt mondják, kivéve a börtönről és a halálozási rátáról. Azokról az a hír járja, hogy errefelé a legkisebbek."
A Los Amigos-i fiaskó 

Összességében nagyon tetszett ez a válogatás, aminek persze vannak hullámvölgyei, ahogy óhatatlanul minden novelláskötetnek vannak, ezek viszont szerencsére nem Abyss-i mélységek, egyszerűen csak a többi műtől vannak kissé elmaradva. A novellák egyéni pontszámait külön összegezve a végén láttam, hogy a várakozásaimnak megfelelően alakult a pontozás. Más íróknál is a spiritiszta, szellemes, túlvilági művek kevésbé mozgatnak meg, mint itt a tengerész történetek vagy a kegyetlen mesék iletve a régiségbúvár történetek. A modern rémtörténetek meg valahol köztük helyezkedik el.
Várom a következő novelláskötetet Doyle-tól - de legyen már benne kevesebb helyesírási hiba, meg betűelhagyás pls!
Össz-értékelés az átlag alapján: 7,6 pont, amit szívesen kerekítek 8-ra.

Értékelés: 8/10

2011. november 29., kedd

Decemberi könyvmegjelenések

A decemberi hónap ünnep a könyvkiadóknak is, ezért túl sok újdonság - egyenlőre így látszik - idén már nem fog megjelenni tőlük. Az általam legjobban várt két könyv ezek közül is (Weeks és Abercrombie) inkább csak a reményeim szerint fog még idén megjelenni, de pontos hír nincs róluk egyenlőre.Rajtuk kívül még az új M.A.G.U.S. novelláskötet lesz megvéve, a többi egyenlőre nem hozott lázba. 

A havi könyvmegjelenési posztokat egyébként folyamatosan frissítem, ahogy új könyvekről lesz tudomásom, tehát megéri néha (hó végén legalább) visszanézni. A novemberi lista is egészen másképp néz ki most, mint a kiposztolásának idején.

Egy jó hírem van még a sci-fi/fantasy rajongóknak. 2012 tavaszától új kiadó indítja be munkáját kis hazánkban, az Ad Astra Könyvkiadó, akik Magyarországon hiánypótló kötetek kiadásával fognak foglalkozni. Kezdő köteteik Paolo Bacigalupi - The Windup Girl című biopunk (WTF!!!) regénye és Catherynne M. Valente - Deathless című műve lesz. Izgatottan várom személy szerint mindkét könyvüket! Sok sikert nekik!

Christian de Montella - Grál - A névtelen lovag
Tim Davys - A lefejezett keselyű rejtélye
Licia Troisi - Sárkánylány III. - Aldibah homokórája
Diane Carey - Katlan (Aliens)
Kristin Cashore - Zsarát
Terry Pratchett - Kallódó kontinens
Guillermo Del Toro - A kór 2. - A bukás
J.R.R. Tolkien - A Hobbit
Michael A. Stackpole - Én, a Jedi (SW)
Legendák és Enigmák - Kardok a ködben - M.A.G.U.S.
Jim Butcher - Dresden Files 01. - Pusztító vihar
Andreas Eschbach - Összeomlás
Dean Wesley Smith, Kristine Kathryn Rusch - Világok határán (Star Trek)
Robert Charles Wilson - Örvény
Brent Weeks - Éjangyal trilógia 3. - Az árnyakon túl
Horváth György - Ólompegazus
Massár Mátyás - Balor szeme
G. F. Urseri - Bellandor öröksége
Tutmozisz - A Teremtett Világ
Lisa Jane Smith - Stefan naplója - A kezdetek

Henry Rider Haggard - Salamon király kincse

Újraolvasó
Henry Rider Haggard - Salamon király kincse
(Allan Quatermain 01.)

Henry Rider Haggard - King Solomon's Mines
(Allan Quatermain 01.)
Eredeti megjelenés: 1885
Magyar kiadás: Singer és Wolfner Irodalmi Intézet, 1898, Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1983
Hossz: 261 oldal
Műfaj: szépirodalom, kaland
Fordította: F. Nagy Piroska

Tartalom:
Ez regény 1885-ben jelent meg először. Írójának első munkája volt, s azonnal nagy sikert aratott. Nem ok nélkül. Haggard hosszú évekig élt az akkor még titokzatos és jórészt ismeretlen Afrikában. Ismerte őslakos népét éppen úgy, ahogyan a kincsekre sóvárgó fehéreket. S mi más is lehetne témája egy ízig-vérig kalandos regénynek, ha nem kincs, amelyet csak embertelen próbák után, örökös életveszedelemben talál meg az utazó. Haggard hősei derék emberek, minden kincsnél többre tartják a helytállást, a becsületért és az életért. Amikor néger szolgájukról kiderül, hogy jogos örököse egy bennszülött királyságnak szívvel-lélekkel melléje állnak, hogy elűzhesse a zsarnok trónbitorlót. Kukuanaföldet persze hiába keresnénk akár a régibb, akár az újabb Afrika-térképeken! Valóságos ismeretei alapján az író találta ki, nehogy bárkinek is kedve támadjon a bibliai Salamon király mesés kincsei után kutakodni!



Nyolc éves koromban olvastam először ezt a könyvet, de a főszereplő elefántvadász karaktere a filmváltozatból maradt inkább meg bennem, amit gyakorlatilag rongyosra néztem anno. A filmből számos jelenet megmaradt, és még most is kellemes emlékeket idéz fel bennem főleg az üstben legördülős megmenekülő-jelenet! :D Dacára a nem túl acélos 4.7-es ratingnek, még most is újranézném - bár nem túl sok köze van a könyvhöz! :D
Mostanában olvastam egy könyvet, amiben megemlítették futólag ezt a regényt, akkor jutott eszembe, hogy újra kéne olvasni ezt is. Mivel ennek semmi akadálya nem volt, el is kezdtem.
Rövid utánajárás után kiderült, hogy ez egy regény-folyam első kötete (14+1 részes), amiből sajnos többet nem is adtak ki magyarul. Ez az író debütáló regénye, és néhány részlete - vagy inkább néhány helyszín-, vadász- és csataleírás, helyi legendák elmesélése -,  személyes élményeken alapszik, hiszen végigharcolta az angol-zulu háborút. Haggard 3-4 másik könyve még fellelhető kishazánk nyelvén, ám azok önállő regények, vagy az Ayesha sorozatból valók - amik lazán összefüggenek a Quatermain sorozattal.

Nem árulok el vele nagy titkot, ha megmondom, hogy tetszett a könyv és sajnálom, hogy több részét egyenlőre nem olvashatom, illetve remélem, hogy valamelyik kiadó esetleg lát potenciát a sorozat felélesztésében - főleg, hogy (bár nem tudom pontosan a jogszabályokat) igen régi könyvekről van szó, tehát jogdíjmentesek lennének.

A könyv nyelvezete a korának megfelelően kissé nyakatekert, hosszú, néhol nehezen követhető mondatokból felépített. Az élvezeti értékéből azonban ez nem von le semmit, sőt inkább csak hozzá ad - bár az igaz, hogy hiába rövid a regény, engem kicsit fárasztott és nem tudtam egyszerre kiolvasni. 

"...Bizonyára szép volt az Édenkert ember nélkül is, de én hiszem, hogy még szebb lett, amikor már Éva sétált benne." 

A korabeli kalandregényeknek megfelelően a szereplők hősiesen túljutnak az előttük tornyosuló akadályokon. Néhol eszükkel, néhol tűzerejükkel győzedelmeskedve. A romantikus kor romantikus  foglalkozásokat űző férfitíakra volt kíváncsi, ezért itt is megtalálhatjuk őket - hajóskapitány, elefántvadász, milliomos úriember, fekete harcos. A szereplők nem csak jó, hősies tulajdonsággal rendelkeznek, hiszen Quatermain gyáva és öregedő, Sir Henry mindig harcra kész, Good kapitány pedig piperkőc és sokat káromkodik, tehát mind esendőek, akikkel az olvasó könnyen azonosulni tud. 
A csapat bemutatása, "összemesélése" 1-2 fejezet alatt le lesz tudva, onnantól kezdve az expedició viszontagságainak sodró lendületű leírásában találjuk magunkat - az egész könyv szinte naplószerűen van megírva Quatermain fiának szánva. Ezután a feketék háborújába csöppent három gentleman kalandjai következnek.

Akik kedvelték a kalandregényeket, azoknak felnőttként is tudom ajánlani ezt a könyvet, hiába jelent meg Magyarországon a Delfin könyvek sorozatában, - előtte pedig még 1898-ban - semmi gyerekes nincs benne. (Angolul számtalan kiadást megélt.) Időtállóan jó a története, unatkozni nem fogunk egy percig sem. A humor is jelen van a könyvben, bár igen cselesen. A fehérek és a feketék egymás közti, cizellált, túlzottan tekervényes, képszerű dialógusai csalnak mosolyt az olvasó arcára.

Biztos vagyok benne, hogy ha magyarul is annyi része megjelent volna, mint a Burroughs Tarzan könyveiből, itthon is a klasszikus kalandregények legjobbjai közt ünnepelnénk a Quatermain történeteket, mint ahogyan külföldön teszik.

Értékelés: 8/10

2011. november 25., péntek

Arthur Herzog - Étvágy

Újraolvasó
Arthur Herzog - Étvágy 

Arthur Herzog - The Craving 
Eredeti megjelenés: 1982
Magyar kiadás: Maecenas Könyvkiadó, 1992
Hossz: 352 oldal
Műfaj: thriller, katasztrófa, orvos
Fordította: Müller György

Tartalom: 
A világhírű amerikai szerző ezúttal is hiteles kutatásokra építkező katasztrófaregényt írt. A SOWREN: elhízás elleni szer. Jóízű, tápláló, a tetejében fogyaszt is. Amerikaiak milliói élnek vele, karcsúak tőle, arányosak, emésztésük kiváló.
De váratlanul megbomlik a szervezet és a Sowren "összhangja". A tünet: ÉTVÁGY.
Egyre erőszakosabb a falánkság és torkosság tébolya. Végül a maró, gyötrelmes éhségérzetet már semmi sem csillapítja többé. Az Egyesült Államokra rátör a halálos ÉTVÁGY…
Jó étvágyat, olvasó!



Úgy döntöttem, hogy új al-témával bővítem a blogot, neveztesen az Újraolvasó-val, amely kategória alá azokat a könyveket veszem, amelyeket mostanában olvastam újra. Micsoda váratlan fordulat! :D

Igazán nem szokásom sajnos - idő hiányában - újraolvasnom könyveket, amiket régebben már "kivégeztem", viszont a kiolvasott könyveket meg elfelejtem 1-2 év múlva, még az igazán jókat is (a kiválókat azért nem, bár a konkrét eseményláncolatra, ami a regény gerincét adja nem nagyon emlékszem azoknál sem). Erre is jó ez a blog - nekem -, évek múlva is elég lesz fellapozni ezeket a kis emlékeztetőket, és talán beugranak az emlékek.
Most olvastam másodszor ki a könyvet - és ezzel már így is előkelő helyen van a többször olvasott könyveim listáján :P
Kettőnél többször egyébként csak az Egri csillagokat olvastam ki (3x), és Walter M. Miller - Hozsánna néked, Leibowitz-át (3x), de azt mostanában tutira kiolvasom mégegyszer, amivel valószínűleg semmilyen könyvolvasmányom nem tud versenyre kelni a távoli jövőben sem, és ezzel meg is szerzi a Kedvenc Könyv Aranydíját.

De visszatérve az Étvágyra.
Herzogtól annak idején a 90-es években sok regényt olvastam. A Kos jegyében volt - ha jól emlékszem - az első olyan regény, amit egyfekvő helyemben kiolvastam. Persze reggel lett közben, még szerencse, hogy szombat (vagy vasárnap) és nem kellett suliba mennem. Mondanom sem kell, mennyire tetszett. Tizenegy éves voltam. :D 
Az Étvágyat tehát már mint Herzog-"rajongó" olvastam először. Tizenöt éves voltam akkor, és csak arra emlékszem, hogy valami fogyasztószerről szólt, ami igazi katasztrófa-könyvhöz illően nem úgy hatott, mint amire alkotói számítottak.

Most teljesen véletlenül kezdtem bele pont ebbe, semmiféle különleges okom nem volt rá, ha csak az nem, hogy nem volt hosszú, és úgy emlékeztem, Herzog jó könyveket ír.

A könyv témája ma is aktuális, talán jobban mint 1982-ben. Most is sokan diétáznak, az emberek meg tömik magukba a sok mesterségesen előállított készítményeket (orvosságok, tartós élelmiszerek, stb.), amik hatóanyagairól, fiziológiai hatásukról nem tudnak semmit. Mi történne, ha kiderülne, hogy az egyik legkelendőbb termék - minden fogyasztójánál - halált okoz?
A felütés tehát remek, a kidolgozás azonban már nem annyira.
Az orvosi maszlag emészthetően van adagolva, alig pár oldal - az, hogy a leírt dolgok igazak-e orvosilag, vagy sem, nem érdekel. Gonodolm jó része igaz lehet, annyi orvosszakértőnek van köszönet mondva az előszóban. 
Sajnos a kutatás a kór majd az ellenszer után is így van "elmismásolva" pár oldalban le van tudva az egész, semmi kiemelkedő. 
A párbeszédek szintén átlagosak, bár egy nagyon jót azért találtam:

" – Egy nő számára egy csinos test már fél siker. Egy szép arc a másik fele.
– Érdekes, alig látok itt férfiakat. Rájuk nem igazak ugyanezek a szabályok?
– A férfiak fizetnek azért, hogy a nők itt lehessenek. Azt hiszem, ez elég is."

A női-férfi kapcsolatok viszont katasztrófálisak. A főszereplő és barátnője közti "perzselő" kapcsolat nem perzsel, de a vejkó-feleség-exbarátnő/kutatótárs szerelmi háromszög minden egyes monológját igazi  fájdalom olvasni, annyira rosszak.
De a legrosszabbak általában is, mikor a női karaktereken keresztül szeretne az író valami érzelmet kifejezni. Ezektől a falnak mentem, olyan életidegennek éreztem őket.
A férfi karakterek viszont jobbak voltak sokkal. Nem a vej volt a kedvencem persze, hanem MacDonald, a kanadai milliárdos, ő adott a regénynek egy kis ízt.

A történetben azok a részek tetszettek igazán, amikor a betegek saját maguknak is hazudnak. Tagadják a probléma létezését, vakon figyelmen kívül hagynak minden jelet. A legjobb példa a főszereplő lánya. Ő igazán idegesítő volt.
Ennél is jobb részek voltak, hogy mennyire elszántan védelmezték a gyógyszert azok, akiknek valami köze volt hozzá (persze anyagi köze). A pénzhajhászás, a többiek eltiprása, "kizsebelése" minden másnál fontosabb ezeknek az embereknek. - Mennyien vannak ezek a való életben is!

Nem akarom lehúzni a könyvet azért nagyon, hiszen nem volt rossz, ráadásul kiderült az olvasás közben, hogy semmire nem emlékeztem a történetből, még a végére sem, szóval olyan volt teljesen, mintha egy új könyvet olvastam volna, de a blog pontozási rendszere alapján nem kaphat mást, mint:

Értékelés: 5/10

Fiatal detektívek figyelmébe: 
Felajánlok egy almát annak, aki elmondja nekem, hogy hogyan lehet az, hogy Arthur Herzog - Delej című könyve magyarul megjelent 1991-ben és 1996-ban, az eredeti címe Polar Swap ahogy az a magyar kiadás kolofonjából kiderül, angolul 2008-ban jelent meg először! De: letöltöttem az Amazonról a Polar Swap Kindle bemutató darabját, és összevetettem az én magyar papír-változatommal, és SEMMI köze nem volt a két könyvnek egymáshoz, csak annyi, hogy a főszereplő ugyanaz volt. Hogy van ez?

Kaphat egy másik almát az, aki megmondja, hogy honnan vették a magyar kiadók azt, hogy az Alkuszok eredeti címe Milennium 3, mikor ilyen című regény egyáltalán NINCS Herzog bibliográfiájában. A Village Buyers viszont persze ugyanarról szól, mint az Alkuszok.

Azért a rendszerváltás körüli magyar könyvkiadási/könyvkiadói morálról/hozzáértésről meg van a véleményem, de inkább nem írom le.

Agymenés - Kell-e ennyi könyv?


Érdekes beszélgetésbe bonyolódtam a neten a minap, és hamar kiderült, hogy mindkettőnkben hasonló gondolatok merültek fel, amit most megosztok, hátha más is gondolkodott hasonlókon.
(A dőlt betűs részek idézetek más "tollából".)

Kell-e ennyi könyv?

Az ókorban volt mondjuk 30 író, összesen kb. 200 könyvvel, ami értelmes volt (csak arányszám, biztos több is volt, bár 10-et se tudnék most éjjel felsorolni, az biztos), A középkorban is kb ugyanez volt a helyzet, de inkább históriás énekek, kódexek meg ilyesmik, nem hiszem, hogy annyi "regény" "jelent" volna meg akkor. 

Az 17xx-as években kezdtek egyre sűrűbben megjelenni irodalmi alkotások, de még inkább a 18xx-as években, de ebben a 200 évben is hány jelentős író élt? 100? Az egész világon! Hány könyvet írtak ezek? 300-at? (és nem 3000 oldalas trilógiákat). Ha valaki gazdag volt akár minden könyvüket is elolvashatta, ha akarta volna.

Most hány könyv van? Magyarországon évente szerintem simán megjelenik 3000 új könyv. A világon? Szerintem 1000 lehet hetente megjelenik. Ki tudná ezeket mind elolvasni (már csak azokat persze, amelyikek ebből érdeklik), hány jó könyvről nem is hallunk, max évekkel később csak.

Ja, és persze az a pár 1000 régi könyv, amit az ősök megírtak, az se megy a kukába, a mostani fiatalságnak azok is újak, a suliba kötelező lesz közülük vagy 50, szüleik is ajánlani fognak nekik pár régi kedvencüket (Verne), hátha "rajongó" lesz a sarj is, stb.

Azok, akik 20 év múlva születnek, hány könyv közül kell kiválasszák az első könyvüket, ami esetleg meghatározhatja, hogy szeretni fognak-e olvasni, vagy nem (és milyen stílusú lesz az a könyv?)

"...A mai gyerekek, fiatalok egy magyar villanyszerelő angol néven kiadott fantasyjáért vannak oda (már amelyik olvas), míg régebben a gyerekek Karl Mayt vagy Dumas Monte Christóját olvasták. Úgyhogy szerintem, ha nem írnának többet az írók bőven elég lenne egy életre (és az emberek se lennének butábbak), hisz valóban minden évben csak több lesz. Ilyen huszadrangú szerzők meg ott toporognak, hogy az ő ponyvájukat olvassák a gyerekek. Egyszerűen annyi jelenik meg, hogy a régieket már senki nem akarja olvasni..."

Na, nem panaszkodásból mondom, hogy túl sok a könyv, egyszerűen tényleg borzalmasan rohadt sok könyv van már. (Persze nem feltétlenül Magyarországon, inkább angol nyelvterületen lehetnek még nagyobb bajban az olvasók. A magyar könyvkiadási tempóval még épphogy felveszem a ritmust olvasásban. - bár a régiek pótlása és az újraolvasásokra már nem nagyon van időm.)

"...Azt nem tagadom, hogy van pár szerző, akik újak és mondjuk szívesen olvasok tőlük, csak egyszerűen már olyan sok lesz, hogy nem győzöd."

"...Hisz most még elolvashatod az előző 2700 év termését: ez 2030-ban úgy lesz, hogy elolvashatod az előző 2700 évet plussz annak a 20 évnek a termését, ami 2011 és 2030 közt jelenik meg (amire kb. megint kevés egy élet: mármint csak arra a 20 éves termelésre). Pedig nem olvashatsz állandóan."

Persze inkább több könyv legyen, mint kevesebb, de...

Ez az egész azért jutott az eszembe, mert magamban keseregtem, hogy sosem fogok az olvasási listám végére érni akkor sem, ha csak olvasnék mindig, ami persze lehetetlen, valamint, hogy mennyi olyan író van már most, akiről sose hallottam / sose fogok hallani / hallottam, hogy jó / láttam, hogy a 20. NY Times Bestsellere jön ki magyarul, de még soha egy betűt sem olvastam tőlük. 

És a számuk minden nappal egyre több.

Uff!

2011. november 22., kedd

Dan Abnett - Rendíthetetlenek


Dan Abnett - Rendíthetetlenek
(Gaunt Szellemei 10.)

Dan Abnett - The Armour Contempt
(Gaunt's Ghosts 10.)
Eredeti megjelenés:  2006
Magyar kiadás: Szukits Könyvkiadó, 2011
Hossz: 352 oldal
Műfaj: sci-fi, akció
Fordította: Oszlánszky Zsolt

Tartalom:
A Sabbat Világok visszafoglalására indított hadjárat huszonkettedik évében Gaunt komisszár és a Szellemek visszatérnek a Káosz uralta Gereonra. A bolygó felszabadításáért vívott kegyetlen harc borzalmas áldozatai azonban hamarosan szembefordítják őket parancsnokaikkal, akik szerint a győzelem bármilyen árat megér…






A filmeknél van egy fogalom - eyecandy -, ami gyakorlatilag annyit tesz, a szem rágógumija. Olyan mozgóképanyagra használják, amiről tudod, hogy nem nagy szám, de valamiért NEKED nagyon tetszik, és nem is akarod abbahagyni a nézését. (Meg jó csajokra persze! :) )

Azt hiszem egy kis csúsztatással ez a fogalom használható rám és a Szukits Warhammer-sorozatára is. (Valamint a M.A.G.U.S. könyvekre.) Általában pontosan tudom, hogy amit várok ezektől a könyvektől pontosan azt kapom. (A Dawn Of War trilógia az kivétel, az nagyon gyenge volt ezekhez képest, de érthető, hogy miért azokat adták ki, mikor épp taroltak PC-n a Dawn Of War II. és kiegészítői.) 
Lehetséges (sőt valószínű), hogy minden részről visszamenőleg nem fogok írni, hiszen nagyjából ugyanazt tudnám mindegyiknél írni, de ki tudja, mit hoz a jövő.

Szóval, mit várok én el egy jó kis Warhammer könyvtől?
Izgalmas cselekményt, fordulatokat, igényes, de a szépirodalomhoz semmi köze nem lévő nyelvezetet, remek párbeszédeket, egy olyan percet sem, amikor unatkoznék olvasás közben, egy olyan univerzumot, amiben sosem szeretnék élni, de ha mégis, én is ott lennék legszívesebben a "maréknyi" (pár ezer bolygónyi, de egyre csökken :P ) ellenálló közt.
A háború elképzelhetetlen borzalmainak a lehető legrealisztikusabb leírását, vért, verejtéket, halált, csatákat, tankokat, lőporfüstöt, ficelén-szagot, akciót rogyásig és még, hősiességet, bajtársiasságot, káromkodásokat, helytállást, lövészárkokat, keményvonalas militáns tiszteket, tahó sorkatonákat, politikai tiszteket, frontvonalakat, fájdalmat, ágyúkat, orbitális bombázást, nulla, azaz NULLA szerelmi szálat, egész planéták kipusztítását, káoszgárdistákat, fertőzötteket, inkvizítorokat, istencsászárt, démonokat, árulókat, emberfeletti teljesítményeket, űrgárdistákat, barátságokat, emberséget, őrületet, elképzelhetetlen borzalmakat.
Karakterek egész sorát, akinek a nevét sem kell elolvasnom szinte, mert a következő oldalon meg fognak halni.
Annyira gyönyörűen túlzó leírásokat, mint ez, ami egy bolygó lerohanását (persze űrjárókkal) festi le elénk:

"Nem várták meg a napfelkeltét. Sem azt, sem a kedvezőbb lehetőséget, vagy a jobb időjárást. Nem vártak, mert hatalmasabbak voltak, mint az időjárás vagy a forgandó szerencse. És ragyogóbbak voltak a napkelténél is."

És mit nyújt nekem egy ilyen regény?
Mindezeket triplán, amit fent felsoroltam és még sok mást, amit véletlenül kihagytam.

Egyébként meglepően hasonlít a sorozat Bernard Cornwell - Sharpe sorozatához, természetesen a jövőbe helyezve az eseményeket és egy kis vallást belevegyítve. Azt hiszem,ez kifejezetten tipikus fiúregény. Ha olvassa a blogot olyan nőnemű egyed, akinek bejönnek a Warhammer regények, vagy Cornwell 300-400 oldalas csataleírásai, jelentkezzen kommentbe, kap egy pacsit! :D 

Egyébként 11.30-án jelenik meg a sorozat 11. része a Mindhalálig. Mindenki rendelje elő, akkor 20%-al olcsóbb! 

Nyílt levél a Szukits Könyvkiadónak:

Tisztelt Kiadó!
Nem tudom pontosan, hogy mi az oka annak, hogy a könyveiket már csak tőlük lehet megvásárolni neten keresztül. Nyilván jó okuk volt erre a lépésre (hallottam az Alexandra és a Libri egyoldalú fizetési moráljáról, hogy gyakran mennyit csúsznak (1,5 év), mire a kiadó is pénzt lát a könyveikből. Mindegy, akkor Önöktől veszem ezentúl, különösebben nem lényeges. Azt végképp nem tudom, hogy ez a terjesztési stratégia hogy fog bevállni (vagy hogy vált be), nem az én dolgom más pénztárcájába kutatni. Az érdekelne viszont, hogy a jelenlegi adatok birtokában van-e a Warhammer rajongó közösségnek tartani attól, hogy egyszercsak nem jön több Warhammer 40K regény (mint a Battletechből 2 éve a Beholder Kiadótól)? Csak mert innen jelzem, van, aki olvassa őket (még azt a béna Dawn Of War trilógiát is!), sőt kicsit gyorsabban is jöhetnének a regények! Van belőlük bőven. Valamint nem lenne rentábilisabb rögtön az Omnibus-okat kiadni (egy keménykötéses könyvbe kiadni egy trilógiát), mint az külföldön is szokás pont a Games Workshopnál? Jól mutatna az Ian Watson Warhammer Univerzuma mellett, ha olyan formátumban jönnének ki! :D

 Értékelés: 7/10