Stephen Baxter - Antijég

Stephen Baxter (1957-)

A brit Stephen Baxter neve ismerősen cseng már a magyar olvasók számára, hiszen több sikeres regény is megjelent már tőle nálunk is. Ezek egy része az Arthur C. Clarke-al közösen írt művei – az Időodisszeia-trilógia, és a Régmúlt napok fénye – voltak, de egy önálló kötete is elérhető magyarul, méghozzá az Időhajók, ami egy H.G. Wells stílusában megírt viktoriánus hangulatú sci-fi volt. Úgy tűnik, Baxter kifejezetten kedveli a romantika korát, hiszen az itthon most kiadott, egyébként 1993-as regénye, az Antijég szintén az 1800-as évek végére kalauzolja el az olvasót.

A steampunk hagyományokat követő történet szerint brit tudósok a Déli-sarkon egy olyan új anyagot fedeznek fel, ami melegítés hatására óriási energiát szabadít föl. Az anyag az antijég elnevezést kapta. A brit gyarmatbirodalom még teljes dicsőségében tündököl a történelmi változásokat hozó napóleoni háborúk után alig egy emberöltővel, de az antijég segítségével az angolok sosem látott iramban indulnak meg az ipari fejlődés útján. Az anyagot felfedező zseniális feltaláló különböző antijég-gépezetei hamarosan elárasztják a Földet. Az antijég feletti monopolhelyzet persze kontrollálatlan technológiai előretörést jelent és a brit birodalom politikai befolyása is megnő a többi európai birodalomban, amit azok persze nem néznek jó szemmel. Amikor a krími háborúban az antijég katonai felhasználásra kerül, egy pillanatra még az angolok is elborzadnak attól a pusztító erőtől, amit az antijég jelent.

Ez az alapfelállás szolgáltat hátteret tehát a regénynek, de a könyv legalább felében/kétharmadában nem ez van a középpontban. A mű közepe ugyanis Jules Verne Utazás a Holdba című 1865-ös klasszikus művének egy alternatív változata. Ebben a hamisítatlan vernei hangulatot megidéző fantasztikus részben a kalandorok egy antijég-meghajtású repülő szerkezeten egy váratlan űrkalandon találják magukat és minden tudásukra, bátorságukra és szerencséjükre szükségük van, hogy hetekig tartó utazásukról sikeresen visszatérjenek a Földre. Itthon sem meleg otthon és biztonság várja őket, hanem egy forrongó Európa és a francia-porosz háború egyik legnagyobb csatájának pokla.

Baxter eme könyve modorában, nyelvezetében és kissé nehézkesnek ható elbeszélési módjában és sutácska karaktereivel is sikeresen idomul a klasszikus vernei hagyományokhoz. (Mintha csak egy új, régen elveszett majd varázslatos módon meglelt Verne-művet olvasnánk.) A tudományos, ismeretterjesztő részek – például az űrrepülésről, a csillagászatról vagy a giroszkóp működéséről szólóak – megalapozottak, nem légből kapottak, ahogy azt Baxtertől megszokhattuk már, aki egyébként matematikai és mérnöki diplomával is rendelkezik. Az antijégen alapuló technikai fejlesztések is akkurátusak és hihetőek… lennének, ha létezne az antijég.

Nem nehéz észrevenni azt sem, hogy az antijég az atomenergia analógiája a regényben – a két erő a radioaktív sugárzást és az alapanyag „gyakoriságát” leszámítva gyakorlatilag megegyezik –, és így valós problémákat is feszeget alig burkoltan. Az antijeget felfedező kutatónak is nagy problémát jelent, hogy nem akarja, hogy a csodálatos lehetőségeket tartogató anyag segítségével emberi életekben essen kár, de a döntéshozó politikai körök akaratának épp úgy nem tud ellent mondani, ahogy az Teller Edééknek sem sikerült a második (a nagaszaki-i) bomba ledobása előtt.

A következő Stephen Baxter regény, ami idén magyarul is megjelenik még, a Terry Pratchettel közösen írt The Long Earth című sci-fi lesz. A kiváló angol szerző több tucat remek könyve viszont még így is csak angolul érhető el. Ez remélhetőleg lassan megváltozik a jövőben.

Kiknek ajánlom:
– A XIX. századi klasszikus, kalandokban és fordulatokban gazdag fantasztikus könyvekért lelkesedőknek
– A hangulatos, a steampunk alzsánerbe tartozó regények fogyasztóinak
– Akinek tetszett a másik önálló Baxter kötet, az Időhajók
– Akik nem egy modern, formabontó, a zsánert megújítani kívánó könyvet akarnak, csak jól szórakozni egy rövid történeten.

A poszt a Fantazmo.hu-ra is felkerült.