Ugrás a fő tartalomra

Skins (UK) - Season I-VI.

Skins (UK) - Season I-VI.
(Spanok)

2007 óta megy ez a brit középiskolás fiatalokról szóló sorozat (16-18 éves kor közöttiekről). A különleges benne az, hogy két évüket meséli el csak, aztán a komplett szereplőgárdát lecserélik új színészekre - hiszen az előző turnus ekkorra már leérettségizett (már aki), és már felnőttként kell megállniuk a saját lábukon. (A sorozatból készült egy amerikai feldolgozás is, de az hamar besült, nem tudta hozni az eredeti színvonalát, mint ahogy az előre sejthető volt.) Pár éve úgy hallottam, hogy a hatodik évad lesz az utolsó, de az IMDB-n már ott van a hetedik évad linkje, szóval drukkolok! (...bár lehet, hogy csak az első etapot végképp lezáró filmet jelenti, amiről szintén pusmogtak régebben.)

Az első két évfolyam a sorozatból vitán felül a legjobb, de az őket követők sem rosszabbak sokkal.
A három turnusban főszereplő 25-30 tini közül nem lehet mindenkit ugyan annyira kedvelni, sőt végig unszimpatikust is találni köztük - mint az életben. Valamelyik magyar adón is látható egyébként szinkronosan, de mindenképp inkább az eredetit ajánlom, már csak a felejthetetlen bristoli munkás-akcentus miatt is!
Nehezen tudok írni erről a sorozatról, annyira a szívemhez nőtt. Iszonyú nagy arcok vannak benne, egymásnak teljesen ellentmondó karakterek, oltári dumák, hatalmas bulik, mély, emberi drámák. Semmiképp sem vígjáték, bár sokszor lehet rajta szakadni, de a saját magukat, az életben betöltött szerepüket kétségbeesetten kereső - sokszor majdhogynem utcagyerekek sorsa igazán drámai helyzeteket rejt magában. A fiatalokat foglalkoztató kérdések mindegyike felmerül benne (élet, halál, szex, barátság, kiútkeresés, partik, drogok, pia, család, nemi identitás, stb...).

Effy Stonem
Azért, hogy ne legyen olyan érzése a nézőnek, hogy dokumentumfilmet néz, minden el van túlozva benne - vagy ha nincs, akkor Bristolban a fiatalkorúak helyzete iszonyat gáz! Majd minden mondat káromkodásokat tartalmaz, mindenki állandóan cigizik, iszik (rettentő sokat) - aztán meg vagy csinál valamit és nem is látszik rajta semmi, mintha nem is ivott volna, vagy megy a detoxikálóba. Állandóan füstölög a fű és marokszám fogy a bogyó. Mindenki mindenkivel lefekszik, legális dolgot alig csinál benne valaki. Tini koromban mi is csináltunk hasonlóan őrült balfa..ságokat, amik emlékét, nem titkolom, nagyon jó felidézni a jelenetek alatt, na de nem ennyiszer (minden nap - többször akár) és nem is ilyen durván.

Chris Miles
A fiatal színészek alakítása néhol tökéletes, néha kilóg a lóláb, de a nagyon is emberközeli, fordulatos és a sokszor igencsak emócionális történet mindenért kárpótol. (Kiemelkedően jókat tudnék csak felsorolni közülük - Effy (Kaya Scodelario) , Sid (Mike Bailey) vagy az azóta már befutottnak számító  Cook (Jack O'Connell) és Chris (Joe Dempsie) meg még egy csomóan!) A zenék miatt sem lehet most egy panaszom sem, iszonyú, milyen jó, az aktuális jelenethez passzoló számokat szedtek össze az alkotók. A zenei underground scene mindenféle stílusa fellelhető itt, bár sok közülük az elmúlt évek alatt már mainstream lett (pld. drum and bass).

James Cook
A rendezést és az operatőri munkát sem lehet lehordani most, minden szuper, minden a helyén van. A fényképezés különösen. Bristol és a fölötte lévő ég színei káprázatosak (nem tudom milyen filtert használtak, nem is érdekel, de szinte lelép a képernyőről). Szintén dicséret illeti a jelmeztervezőt is. Sok ismerősöm is mondja, akik ott éltek, hogy Angliában mindenki azt vesz fel amit akar, semmi kötöttség nem létezik a ruhák terén. Itt látható, hogy ez pontosan mit is jelent. Komolyan, mindegyik szereplőt (sok felnőttet is) mintha a kukásautóból öltöztettek volna fel - és ez valóban senkit nem érdekel.

Gondolom mindenki nézett pár azóta szinte klasszikussá vált ócska tini sorozatot gyerekkorában - én is - (például Szívtipró gimi és rettentő sok egyéb társai). Azok a Skinshez képest semmik!

Sid Jenkins
A gyerekeimnek mondjuk 13-18 éves kora között nem szívesen adnám oda, hogy nézzék meg, de valahol meg mégis szeretném, hogy - később! - lássák, és megértsék, hogy az élet milyen problémákat fog szinte biztosan az útjukba sodorni, és hogy milyen kicsiket is elég hibázni, hogy az életük teljesen rossz vágányra fusson.
Igazi dramedy (dráma, vicces részekkel) az életről és az identitásvesztésről és -keresésről. Nem csak ebben a kategóriában a legjobb, hanem az egyik legjobb sorozat, amit valaha láttam.
Priceless!

Értékelés: 10/10





 










Link:

Megjegyzések

  1. Én egy csomó könnyet hullajtottam értük :))) Voltak benne részek amik rendesen padlóra küldtek. Nekem Sid, Cassie meg az ikrek voltak a kedvenceim. Az 5-6. évadot még nem láttam.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése