Ugrás a fő tartalomra

Marina és Szergej Gyacsenko - Alekszandra és a Teremtés növendékei

Marina és Szergej Gyacsenko - Alekszandra és a Teremtés növendékei
(Metamorfózis 01.)

Marina és Szergej Gyacsenko - Vita Nostra
(Metamorphosis 01.)
Eredeti megjelenés: 2007
Magyar kiadás: Metropolis Media, 2009
Hossz: 366 oldal
Műfaj: fantasy, szépirodalom
Fordította: Weisz Györgyi
Vásárlás:
Galaktikabolt

Tartalom:
Szaska, a tizenhét éves iskoláslány anyjával nyaral a Fekete-tengernél, amikor egyszer csak észreveszi, hogy egy titokzatos, fekete ruhás, fekete szemüveges férfi követi. Próbál előle menekülni, de hiába. A férfi megszólítja, és szörnyű felelősséggel ruházza fel: egy látszólag egyszerű feladattal, amit azonban ha elmulaszt, az tragikus következményekkel jár.
A szeretteit féltve Szaska hamar megtanulja a leckét, és a következő év őszén, az ismeretlen ösztönzésére, beiratkozik a sosem hallott Torpa nevű városban a Speciális Technológiák Főiskolájára. Itt különleges tantárgyakkal tömik a fejét, és a legapróbb vétségekért is kemény büntetés jár. A katonás fegyelem és a jó tanulás jutalmaként azonban, a felsőbb évfolyamok tanulói azt pletykálják, csodálatos adományok kárpótolják majd a végzősöket.
No persze csak ha megérik.
A népszerű ukrán szerzőpáros, akiket 2005-ben Európa legjobbjainak kiáltottak ki, mesterien szövik át életünk hétköznapjait varázslattal, kézzelfoghatóbb, realisztikusabb, mégis álmokkal, mesével teli, komoly, felnőtt alternatívát nyújtva a Harry Potter-jelenségből kinőtt, ám a könyvek szeretetét megőrző olvasóknak.






Az ember egyszerűen nem olvashat el mindent, amit szeretne - még azon a műfajon belül sem, amit tényleg igazán szeret -, ezért kénytelen valahogy szelektálni az olvasnivalók közül. A szelektálásnak persze több - butábbnál butább - módja van, az én egyik módszerem, ha nem is teljesen tudatosan, de az volt, hogy ha fantasyt akarok olvasni, azt valami angolszász írja, ne valami "ismeretlen" író a keleti blokkból (vagy legyen M.A.G.U.S., hogy a hazai írók is eljussanak valahogy azért hozzám). Ezzel a lépéssel tudom, hogy rengeteg jó könyvet elszalasztottam, de mindig azzal nyugtattam magam, hogy "majd egyszer, ha lesz rájuk időm..."
Konkrétan ez a 2009-es könyv totálisan ismeretlen volt a számomra, a múlt héten hívta rá fel egy kedves ismerősöm a figyelmemet - köszi Péter! -, mint méltatlanul elfeledett, sőt nálunk igazán soha fel sem fedezett gyöngyszemre. Amikor eldöntöttem, hogy az olvasmánylistámon az első helyre előreveszem, még nem tudtam pontosan, hogy mire is vállalkozom.

Nézzük először, hogy micsoda NEM ez a regény.
A szárnyas tündér a borítón azt sejteti, hogy ez a könyv a természetfeletti lények szerelmeseinek lesz a kedvence, de nem, nincsenek benne ilyen lények.
A tartalomjegyzék Harry Potter utalása azt sejteti, hogy azok a fiatal (gyermek) olvasók fogják nagy élvezettel forgatni, akiknek tetszettek a Harry Potter könyvek, de nem, szerintem egy átlagos - fantasztikumot kedvelő - tinédzser ebből a könyvből semmit nem fog érteni.
Szintén a tartalomjegyzékből ihletet véve, biztosan azoknak fog tetszeni, akik az olyan fantasy történeteket kedvelik, mint pld. A szél neve, ahol egy fiatalember tanulóéveit mesélik el az akadémián, mint itt Szaska kalandjait a Speciális Technológiák Főiskoláján, de nem, igazából magáról a tanulásról, hogy egyáltalán mit tanulnak ott, alig lehet megtudni valamit, ez a könyv nem erről szól.
Akkor biztosan a horror irodalom szerelmeseinek a polcán a helye, hiszen a fekete szemüveges férfi Szaskát - és társait - akaratuk ellenére egy sor olyan dologra kényszeríti, amiket nekik eszük ágában sem lenne elvégezni, lelki terror alatt tartja, sőt megfenyegeti őket egy sor borzalmas dolog megtörténtével - és bár ő sosem kér lehetetlent, ő a lehetetlent is simán végrehajtja.
Nos igen, a horrorkedvelők polcán eszerint ott a helye, de a könyv nem erről szól, inkább pont az ellenkezőjéről - bárcsak ne történne semmi, akkor nem történnének meg a szörnyű dolgok sem!

Akkor meg mégis kinek szól? (és miről?)
Biz isten nem tudom, de iszonyúan jó volt! :D

A szerzőpáros prózája egyszerűen szép. Nemhiába, az oroszok közt azért találunk pár írófejedelmet. A technika, amivel elmesélik Szaska három évét, lenyűgöző. Lényegében pofon egyszerű (he-he-he). Arról van szó, hogy irtó rövidek a fejezetek, minden szócséplés nélkül elmondják a fontos dolgokat, aztán annyit ugranak az időben, amíg újra valami lényeges nem történik. Néhol - ezek voltak a kedvenceim -, az események megtörténtét ki sem mondva, csak sejtetve.

Így kap például a főszereplő pótpapát egy mondatban:

"...A fürdőszobai polcon megjelent egy ecset és egy borotva, a fogkefék poharában egy idegen darab, és Szaska már nem mert többet bugyiban és trikóban mászkálni otthon."

Igazából az irodalmi részre csak jókat lehet mondani, gyakorlatilag minden tetszett benne a párbeszédektől kezdve a hitelességen át a feszültség növeléséig bezárólag.

Marina és Szergej Gyacsenko
A könyv három részből áll, az első a legkönnyebben érthető, az urban-fantasy horror elemekkel. Nyomasztó, hogy a szereplő mellett az olvasó sem érti, miért történnek a dolgok ÚGY, ahogy történnek. Az ukrán írópáros (férj és feleség) játszi könnyedséggel adja vissza a nagy orosz valóságot, ami iszonyú hangulatos a sok tucat-amerikaias-twilightos-seíze-sebűze könyv mellett. Azokban a könyvekben diszkóba járnak, itt diszkotékába, ott whiskeyt isznak, itt vodka+savanyúuborka kombót, esetleg kisüstit, de azt gumi melegítőpalackból, és fűtés sincsen, csak a fürdés alatt (néha), a vonatjegy vásárlása kenőpénzzel megy csak, és még ezernyi apró példát lehetne sorolni. Ezek kis, lényegtelen apróságoknak tűnnek, és persze azok is, de a hangulatot az olvasás alatt iszonyúan megemelik.
Az iskolai részek alatt a kemény orosz oktatási rendszer bemutatása (most hogy ez hasonlóan van-e valójában akár egy kicsit is arrafelé, attól tekintsünk el, mert mindegy is, a lényeg, hogy elhihető, hogy igen) szintén parádés.

"...Nem akar tanulni? Hát mit akar? Nézzen a lelkébe, és megérti: főleg mulatni, szórakozni szeretne. Minden tanulás: kényszer. Maguk belül még éretlenek, ezért kényszeríteni kell magukat, méghozzá könyörtelenül kényszeríteni."

"...– Az a világ, ahogyan maguk látják, nem létezik. Az, amilyennek képzelik, még nyomokban sem létezik. Némely dolgokat szemmel láthatónak tartanak, de azok egyszerűen nem léteznek.
– Maga sincs? – szakadt ki Szaskából. – Maga nem létezik?
Portnov levette róla a kendőt. Pillantásának súlya alatt Szaska pislogni kezdett.
– Én létezem – jelentette ki Portnov komolyan. – De egyáltalán nem az vagyok, akinek gondolnak."

A második rész, mikor már van valami sejtésünk, hogy mi van itt a háttérben, ki a jó, ki a rossz a történetben és mit akarnak egyáltalán, itt kezd trükkössé válni a dolog. A horror(osabb) - de igazából ilyenről sehol nem beszélhetünk, legyen inkább az izgulós(abb) részek mellett megjelenik a regényben egy határozott filozófiai szál, ami olyan mély értelmű, hogy egyszerűen gyerek/tini ésszel, hogy azt ne mondjam - iskolázatlanul, szerintem felfoghatatlan, de legalábbis helyesen nagyjából értelmezhetetlen.

„A verifikáció a tudományos elméletek empirikus igazolása a tudat szemléleti szintjére való »visszavetítés« révén, amikor az absztrakciók ideális jellegét figyelmen kívül hagyják, és a megfigyelt objektummal »azonosítják«. Például az ideális geometriai objektumokat – pontokat, egyeneseket – érzékelt ábrázolásukkal azonosítják…”

Nem mondom, ezeknek a részeknek az értelmezésével néhol nekem is volt gondom, néhol 2x-3x is el kellett olvasnom, hogy legalább messziről ugassam az értelmét - hiába, sosem voltam a filozófia felkent doktora.
És ez még csak a definíció, ami konkrétan le van írva, és hol vagyunk még a rejtett mondanivalótól!
A könyv egyre szürreálisabb, egyre irracionálisabb mélységeibe enged bepillantást, és ahogy Szaska halad előre a tanulmányaival (bár ezt a folyamatot ő sem nevezi tanulásnak, inkább idomításnak, kényszerítésnek) és egyre jobban kezdi megérteni a látszólagos világ mögött húzódó mozgató erőket - az egyszeri olvasó annál kevesebbet ért (Eee, nemaddig a'! Mikor jönnek má' a boszorkányok? És a vámpírok azok nem erősebbek, mint a szavak? Most ebbe tényleg nem lesz egy darab szukkubusz se - de gáz!).

A harmadik rész a másik kettőhöz viszonyítva egy rövid lezárás csak, ahol a könyv végül teljes egészé válik, hiába egy trilógia első része, simán ki lehet olvasni a többi rész megléte nélkül is, de az irracionalitás, a szürreális részek szinte teljesen átveszik a hatalmat a végére.

"...Szónak érezte magát, amelyet a nap fénye mondott ki."

"...És ő maga is tükröződés volt. E felismerés nyomán Szaska apró részekre hullott szét, azután újra összeállt."

"...A mamából csak a hangja maradt: Szaska nem látta őt, elképzelni sem tudta, ezért a báránnyal beszélt. A bárány mosolygott. Szaska megértette, hogy örülnie kell, és ő is mosolygott."

Marad a kérdés, hogy ezt most jószívvel akkor kinek?
Nos maradjunk annyiban, hogy próbálja ki minél több ember, remélem közülük sokaknak fog tetszeni, de én azt hiszem, hogy inkább olyanok fogják értékelni, akik egy könyv elolvasása után (és közben) szeretnek elmélázni, elgondolkodni azon - lassan -, hogy mégis mi a fészkes fenét olvastak - és ami ennyire meghatározhatatlan, az mégis miért tetszett ennyire?

A szerzők szerint egyébként a regény műfaja (zsánere - de ez a szó nekem unszimpatikus) M-realism, vagyis M-realizmus (Szergej egy interjújában azt mondta, hogy ő sem tudja pontosan, hogy ez mágikus realizmust vagy Marina-realizmust jelent.)
Szerintem legyen mindkettő.

A borítóról pár szó:
Persze semmi hasonló nincs a könyvben, mint a borítón, szóval tényleg félrevezető, de akár lehetne is, szóval ezért nem akarom bántani, de az azért érdekelne, hogy mit keres a szerzőpáros Ritual című könyvének eredeti borítója ezen könyv magyar kiadásán? (Valamint nem védve a borítót, de nekem a külföldi borítók sem tetszenek. A háztetőn üldögélő még csak-csak, de ez a másik, hát ez egyáltalán nem.)

Érdemes megfigyelni a Molyon a könyvnél az értékeléseket. Gyakorlatilag mindenki 9-10-et adott, de igazán senki sem tudta leírni, hogy miről is szólt, de mindenki a hatása alá került valahogy mégis.

Értékelés: 9/10
(de megértem azt is, aki abbahagyja a fele után)

Linkek:

Megjegyzések

  1. Köszönöm nagyon jó kis írás. Pontosan megfogalmaztad az én bizonytalan érzéseimet, gondolataimat is.
    Kár hogy nem hagyták meg az eredeti címet. Vita Nostra = Mi életünk

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen. Nem csodálom, hogy bizonytalan voltál!
      Szerintem már ők is bánják! :)

      Törlés
  2. az egyik kedvenc könyvem. tényleg nehéz megfogalmazni miről szól... bennem csak érzelmek, érzések kavarogtak az első elolvasás után, és azóta is újra és újra - pedig már vagy tucatszor olvastam el :)

    VálaszTörlés
  3. https://antoine-kun-lenke.cms.webnode.hu/konyvek-pdf/
    Itt megvan PDF-ben.
    Nagyon jó könyv, én mikor olvastam, azt éreztem: Ez az a könyv, amit meg szeretnék írni, pontosan így. "Kár", hogy már megírták.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése